3. Rész A szabadság napjai

Mint az előző részben láttuk, okt. 23.és 28. között a forradalom az egész országban győzelmet
aratott, annak ellenére, hogy a Párt, a kormány, az ÁVH, a hadsereg, a Szovjet Hadsereg, a
kommmunisták és refomkommunisták mindent megtettek a kommunista rendszer
megmentéséért. Azonban az elmúlt napok bebizonyították, hogy az alapjaiban rothadt, mindenki
által utált rendszert, néhányezer bátor, elszánt forradalmár meg tudja dönteni. Ez csak azért volt
lehetséges, mert az ország lakósságának elsöprő többsége egyetértett a "felkelők" követeléseivel
és erkölcsileg, majd napról-napra növekvő mértékben fizikailag is támogatta a rendszer
megdöntéséért folyó harcot.
Holttestek összeszedése a harcok szünetében a József körút - Pál
utca sarkánál. 1956. október 28.

A már megdöntött kommunista rendszer utolsó és elkeseredett próbálkozása volt, hogy a
forradalom követeléseinek látszólagos elfogadásával megakadályozzák a további radikális
jobbratolódást, a forradalom teljes kibontaakozását, mert akkor kommunisták,
reformkommunisták, kollaboránsok és a rendszer haszonélvezői együtt kerültek volna a
történelem sűlyesztőjébe.

Nagy Imre nehéz helyzetben volt. A forradalmi követelések elfogadása a Szovjetúnió számára
elfogadhatatlan volt. Ugyanis ennek két legfontosabb pontja a Szovjet csapatok kivonása és a
többpártrendszer bevezetése volt. Mikoján figyelmeztette a magyar vezetőket, hogy "
Feltétlenül útját kell állni minden további jobbratolódásnak."

29.-én Nagy Imre az Országos Pártközpontból, -mert eddig ott tartózkodott, szovjet
páncélosok védelme alatt- áttette székhelyét a Parlamentbe. Első és legfontosabb intézkedése az
volt, hogy a felkelők tegyék le a fegyvert és az országos sztrájk szünjön meg. Ez a két alapvető
intézkedés egyértelműen bizonyította, hogy a forradalom elismerése csak taktikai, a figyelmet
elterelő lépés volt. Mert miért kell letenni a fegyvert, amikor a forradalom győzött, de még a
Szovjet csapatok Budapesten tartózkodnak és még 29,.én, sőt 30. án is voltak összecsapások
felkelők és szovjet csapatok között, a legfontosabb budapesti objektumokat pedig még 31.-én is
szovjet csapatok védték? Az egész nemzet országos sztrájkkal tett hitet a forradalom
támogatása mellett. Miért szüntették volna be a sztrájkot, amikor a forradalom legfőbb
követelései még nem lettek teljesítve?

Ekkor lépetk színre azok a forradalmi erők, melyek szerették volna továbbvinni az eseményeket
és nem elégedtek meg Nagy Imre "langyos" javaslataival., melyek nem érintették a Párt
vezetőszerepét, a Varsói Szerződést , a szovjet csapatok kivonását.

A Győri Nemzeti Tanács ultimátumot kűldött Nagy Imrének, hogy amennyiben nem áll a
forradalom mellé, a Dunántúl lakóssága a budapesti szabadságharcosok segítségére siet.
Fevetődött egy ellenkormány létrehozásának lehetősége is.

Volt példa arra , hogy egy-egy vidéki nemzetőr egység "kötelékben" utazott fel Pestre és ott
csatlakozott valamelyik felkelő csoporthoz.

Dudás József vezetésével megalakult a "Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány"
mely nem ismerte el a Nagy Imre kormányt és az ENSz- hez fordult katonai
segítségért.

Ezek voltak a valóban forradalmi tettek és éppen az ilyenek elterjedésének
megakadályozására került sor a "forradalom elismerésére." Nem véletlen, hogy az un.
56-os Intézet a tanulmányában ezeket káros, veszélyes cselekedetként értékeli.

Nagy Imre abban reménykedett, hogy a forradalom győzelmének elismerésével a harcok
megszünnek, és az állam vezetését a kompromittált kommunisták leváltásával a
reformkommunisták kezére sikerül átjátszani.

Ezt elsősorban a fegyveres erőknél kellett biztosítani, hiszen ezekben a napokban a fegyvereké
volt a szó. Félő volt, hogy egy-két napon belül a hadseregen belül megindul a bomlás és az a
Néphadsereg mely az elmúlt napokban döntő mértékben a felkelők ellen harcolt, kisebb részben
passzív, semleges magattartást tanusított, látva, hogy az egész országban győzött a forradalom,
elzavarja moszkovita tisztjeit, parancsnokait és a forradalom mellé áll. Ezt meg kellett
akadályozni, mert a hadsereg átállása visszavonhatatlanná tette volna a változásokat.

A későbbiekben látni fogjuk, hogy voltak olyan hazafias érzelmű fiatal tisztek és katonák, akik
már okt. 26.-án, 27.-én a laktanyákban, -parancsnokaik tiltakozása ellenére- forradalmi
katonatanácsokat hoztak létre, felvették a kapcsolatot a civil forradalmi szervezetekkel. Még
olyan esetek is előfordultak, hoyg tüzéregységek fontosabb útkereszteződéseknél, folyami
átkelőknél tüzelőállásba vonúltak, hogy felvegyék a harcot az esetleg közeledő ellenséggel.

Jellemző volt a csapatok hangulatának megváltozására, hogy a rétsági páncélosegység katonái Pálinkás /Pallavicini/ őrnagy vezetésével kiszabadították Mindszenty József hercegprímást fogságából és újpesti forradalmárokkal együtt Budapestre kisérték. Útjuk valóságos diadalmenet volt.

Miután Nagy Imre elismerte a forradalom győzelmét, a hadsereg élére " forradalmi "/?/ vezetőket
választottak. E vezetők legfőbb ténykedése az volt, hogy ezeket a valóban forradalmi
katonatanácsokat leváltsák és helyettük megbízható kommunistákból állítsanak fel
forradalmi katonatanácsokat. A tüzelőállásban lévő egységeket visszaparancsolták a
laktanyákba és elrendelték a legszigorúbb tüzelési tilalmat. Ezekről a hazaáruló tényekről
mindennél világosabb képet adnak azok a parancsok , amik okt. 30. és nov.3 . között mentek ki
a csapatokhoz és azok a jelentések, melyeket a csapatok küldtek a minisztériumba.

Mielött rátérnénk a " szigorúan titkos " jelentések ismertetésére, nézzük meg, hogy az un.
56-os Intézet tanulmányában hol vannak a csúsztatások és , hogy kik lettek a hadsereg
"forradalmi"/?/ vezető.

A fejezet első oldalán ez olvasható: "A négy napja harcban álló hadseregnek pihenésre,
átcsoportosításra, erősítésre volt szüksége." Azonban ez a mondat félrevezető! Nem derül ki
belőle, hogy ki ellen állt harcban a hadsereg? Az olvasó azt is hihetné, hogy az ellenséges Szovjet
Hadsereggel. Pedig a hadsereg eddig -sajnos- csak a fekelők ellen harcolt.- Ezt az előző
fejezetben idézett dokumentumok bizonyították- .

A 6. oldalon ez olvasható: "A felkelők tárgyalási pozícióját erősítette,hogy a Kilián, a fegyveres
harcok hősének tekintett Maléter Pál ezredes is támogatta álláspontjukat."Ez a mondat a
mellébeszélésnek, a megtévesztésnek is az kolapéldája! Köztudott tény,hogy Maléter Pál
csak a felkelők ellen harcolt. Ebből a mondatból pedig éppen az ellenkezője tünik ki. Azt a
nyilvánvaló hazugságot nem merték leírni, hogy Maléter Pál a Kilián hőse volt, csak azt, hogy
"harcok hősének tekintett". Ki tekintette annak? Senki! Csak a reformkommunista
propagandagépezet próbálta hőssé kozmetikázni.

És most nézzük meg kik lettek a hadsereg forradalmi vezetői? A Honvédelmi Minisztérium
Forradalmi Bizottságának vezetője Váradi Gyula vezérőrnagy a páncélos és gépesített
csapatok parancsnoka lett. Az előző fejezetben már találkoztunk a nevével és a következő
fejezetben is fogunk. Röviden annyit, hogy nála hithűbb kommunistát nehezen találtak volna az
egész hadseregben.

Vezérkari Főnöknek azt a Kovács István vezérőrnagyot nevezték ki , aki öt napig a
Szovjetekkel a legszorosabb együttműködésben harcolt a forradalmárok ellen. Az ő nevével is
találkoztunk az előző fejezetben és fogunk találkozni a következőben is.

Mindkét tábornok legfőbb igyekezete az volt okt. 31.és nov. 3. között, hogy a hadsereg erkölcsi
állapotát és harci értékét minél jobban meggyengítsék, hogy a nyilvánvalóan bekövetkező
szovjet támadáskor ne tudjon számottevő ellenállást kifejteni.

A jelentésekből látni fogjuk, hogy amikor , okt. 31.-én megindult a friss szovjet csapatok
beözönlése, a Minisztériumból utasítás ment a csapatokhoz, hogy a másodéves katonákat
szereljék le. Tehát a kiképzett katonákat leszerelték./Melyik katona nem örül, ha hazamehet?/
Csak a kiképzetlen újoncok maradtak a laktanyákban.

Ugyanakkor leszerelték azokat az egyetemistákat is akik tartalékostiszti kiképzésük idejét
töltötték a hadseregben. Pedig ezek lehettek volna a hadsereg forradalmi szellemének
élharcosai.

Elrendelték a szigorú tüzelési tilalmat, " nehogy provokáljuk a szovjeteket." Ez a tilalom soha
nem lett visszavonva és nov. 4.-én sok kommunista tiszt erre hivatkozva nem engedte, hogy
katonái felvegyék a harcot a támadó ellenséggel.

Elrendelték, hogy a lövegekből /ágyúkból/ szereljék ki az ütőszeget, hogy még véletlenül se
lehessen lőni azokkal.

Bevezetőnek ennyi is elég, de a legaljasabb árulásokra nov.4.-én került sor. Ezekről a
következő fejezetben számolunk be.

Most pedig nézzük a jelentéseket, mely dokumentumok a Hadtörténeti Levéltárban találhatók a szigorúan titkos anyagok között.

Október 30.-án-án jelent meg Janza Károly Honvédelmi Miniszter napiparancsa. Ez a
parancs szégyenteljes elárulása a forradalomnak és egyetlen célja a forradalom további
kibontakozásának megakadályozása. De lássuk a parancsot!

"Harcosok, Tiszthelyettesek, Tisztek, Tábornokok, Elvtársak!

A Magyar Népköztársaság kormánya a vérontás megszüntetése és a békés kibontakozás
érdekében elrendeli az általános tűzszünetet! Utasítja a fegyveres erőket, csak akkor tüzeljenek,
ha megtámadják őket. ...

Álljanak helyt továbbra is szilárdan, a népünk hatalmát féltő dolgozókkal, szólítsák fel
megadásra, szereljék le azokat a felfegyverzett csoportokat, egyes elemeket, akik céltalanul
ontva a magyar vért, a munkások, parasztok, néphez hű értelmiségiek, szocialista jövőjét
veszélyeztetik. A Néphadsereg katonái eddigi küzdelmei során, népünk többségének
támogatásával helytálltak a nép hatalmának védelmében és a rend helyreállításában. A rend és a
fegyelem érdekében eddig tett tevékenységéért ezuton mondok köszönetet népünk hű fiainak.

Janza Károly altábornagy, Honvédelmi Miniszter."

Október 29.-én.

A Zrinyi Miklós Katonai Akadémia jelenti:

"Az ÁVH laktanya feloszlatása után több volt ÁVH-s tiszt jelentkezett az Akadémia
parancsnokságon és kérte, hogy saját érdekükben vegyék őket őrizetbe. Ezek a következők
voltak: /Itt 25 ÁVH-s tiszt és tiszthelyettes neve következik./ egyes ÁVH-s tiszteket az
akadémia személyügyi osztályvezetője igazolvánnyal is ellátott.

A volt ÁVH-s tiszteken kívül még két szovjet harcosnak is menedéket nyújtott, akiket később
csapatukhoz irányítottunk. Ezen kívül kilőtt szovjet gépkocsikat és motorkerékpárokat is
bevontattunk az akadémiára és azokat később a parancsnokságuknak átadtuk. A fent említett
két szovjet katonát magyar egyenruhába átöltöztetve tudtuk csak átküldeni a szovjet
parancsnokságnak."

A páncélos és gépesített csapatok csoportfőnöksége jelenti, hogy a felkelőktől több középületet
"visszfoglaltak" és közben több foglyot ejtettek.

Janza Károly 29.-i parancsából való a következő idézet, ami még a fegyverbenálló
szabadságharcosokra vonatkozik: "Kímélet nélkül szálljanak szembe a fegyveres
bandákkal, ezek kétségtelen, hogy ellenforradalmi banditák."

Szentesről jelenti a Légvédelmi Tüzérosztály parancsnoka:

"Honvédségi brigád megkezdte Szentes város és járás területén a stencilgépek összeszedését,
hogy ezzel is megakadályozzák különböző ellenforradalmi röplapok kibocsájtását?..

Ezen a napon történt, hogy illegálisan megalakult a Forradalmi Katonatanács Bódi Miklós
százados vezetésével. Összeállították követeléseiket és a parancsnokság elé terjesztették. Utána
hatalmas vita alakult ki és már a honvédek is betódultak a tiszti étkezdébe. Ezután a parancsnok
bajtárs felhívta a hadtest parancsnokot és jelentette azt, hogy lázadás tört ki az osztályon belül és
kérte a hadtestparancsnok segítségét a rend helyreállítására és a kezdeményezők
letartóztatására.

Az esti órákban megérkezett a hadtestparancsnokságról Németh Ferenc őrnagy vezetésével a
bizottság, mely bizottságban még jelen volt Kovácsházi százados az elhárító osztályról, /Itt meg
kell jegyezni, hogy az elhárító osztály tagjai ÁVH.-s tisztek voltak és az ÁVH. ekkor már fel volt
oszlatva./ Tenner százados bajtárs a politikai osztályról.

A parancsnokság a következő döntést hozta: Tóth őrmestert letartóztatta, mivel különböző
kémkedéseket hajtott végre a laktanyán belül és ezeket az adatokat a város forradalmárainak
juttatta. Mint a későbbi kihallgatás alatt kiderült, szervezkedés történtés a könnyű lövegeket a
parancsnokságra viszik, akkor szétlövik a parancsnokságot az épülettel együtt. Továbbá a
gépkocsivezetőkből egy brigádot szerveztek, melyet a sorompónál állítottak fel azzal a céllal,
hogy megakadályozzák a forradalmárok elvitelét."

Nagyatádról jelenti a Lövészezred parancsnoka:

Kuruc Ferenc hadnagy vezetésével 3 egyetemista követelésekkel lépett fel Bottyán százados
felé, ezek az alábbiak voltak:

- Ki a parancsnokságról az elhárító tisztekkel.

- Alakítsák meg a Katonai Tanácsot.

- Magyar ruhát a honvédeknek.

- Ki az oroszokkal.

Erre Boottyán százados Kurucz hadnagynak azt mondta, magát is le kellene tartóztatni és
széttépte a követeléseket tartalmazó papírt."

Kaposvárról a Lövészezred Parancsnokság jelenti:

A kaposvári Megyei / forradalmi/ Bizottságot honvédségi személyekkel is kiegészítik. Az ezred
részéről Kovács őrnagyot választják be, megbeszélve előzőleg ezt a Hadosztály Politikai
Osztályával. A cél akkor az volt, hogy minél több kommunista vegyen részt a mozgalomban,
hogy azt helyes irányba befolyásolják.

Október 30.-án.

A Zrinyi Miklós Katonai Akadémia jelenti:

Dienes ezredes Márton ezredestől parancsot kapott, hogy 10 fővel menjen ki a Corvin közbe az
ottani fegyveres felkelők katonai egységekbe történő megszervezésére. A kiküldött 10 fő
szakaszparancsnok lett. A " Corvin csoport" szemben állt a Kiliánnal és Márton ezredest
akarta Honvédelmi Miniszternek.

Az Akadémia parancsnok parancsára egy tisztekből álló részleg Végvári Márton őrnagy
parancsnoksága alatt az ÁVH számára rendőregyenruhát szállított Aradi u.-i helységükbe .

A páncélos és gépkocsizó csoporfőnökségről jelentik:

Ezen a napon választották meg a forradalmi bizottságot, de mindjárt hozzáteszi, hogy a Bizottság
semminemű aktív munkát nem végzett. A jelentés szerint Váradi vezérőrnagy a Corvin közbe
ment, hogy a fegyverletételről tárgyaljon. Ugyanakkor Váradi volt, aki harckocsikkal
pártfunkcionárusokat fuvaroztatott haza.

Dombovárról jelenti a tüzérezred parancsnokság:

A szovjet katonai parancsnokság látogatást tett a laktanyában, ahol az alakulat parancsnokával
közös együttműködést beszéltek meg arra az esetre, ha támadás érné akár a szovjet alakulatot,
akár a laktanyát. Napközben fegyvert követelő küldöttségek jártak a laktanyában, fegyvert
azonban nem kaptak.

Távmondat érkezett a hadosztályon keresztül a H.M.-ből, melyben utasították az alakulatot az
FKT megválasztására. A távmondat vétele után az ezredparancsnok és a politikai helyettes
összehívta a politikai munkásokat és eligazítást tartott arról, hogy másnap reggelre válogassák ki
azokat a személyeket, akiket az FKT.-be kell megválasztani.

Szabadszállásról a közepes harckocsizó ezred parancsnoksága jelenti:

Szabadszálláson a délelötti órákban a tanácsháza előtt nagy tömeg gyülekezett. Miután a tömeg
nem távozott és erőszakosan követelőztek, Herceg Bertalan százados a levegőbe figyelmeztető
lövést adott le. Ennek ellenére sem oszlott el a tömeg, benyomták a kommendánsi hivatal ajtaját,
ekkor Angyal Károly őrnagy helyőrség kommendáns a biztosításra kirendelt két harckocsival
tüzet vezényelt, a harckocsik a levegőbe lőttek. A katonák a levegőbe lőttek, azonban Fekécs
József százados párttitkár három kézigránátot dobott a tömeg közé. A helyőrség kommendánsi
hivatalba behatoló személyt agyonlőtték.

Három halott, 15 súlyos és 30 könnyű sebesült lett ezen a napon a tüntető tömegből.

Kecskemétről a hadtestparancsnokság jelentéséből:

A politikai osztály beosztottjai olyan feladatot kaptak, hogy menjenek ki a csapatokhoz,
ismertessék a helyzetet, és ha valahol is katonai tanács akarna alakulni, azt sehol ne engedjék
létrehozni.

Délután parancs érkezett az FKT megalakítására.. Raduly őrnagy páttitkár megkérdezte Gyurkó
vezérőrnagy elvtárstól, hogy mi lesz, már teljesen kicsúszik a kommunisták kezéből a vezetés?
Ezért javasolta, hogy az FKT. megválasztását elő kéne készíteni, ily formában, hogy a párt
szempontjából megbízható elvtársak kerüljenek az FKT-ba.

Kaposvárról jelenti a lövészezred parancsnokság:

Az ezred állományának kétharmad része gépkocsin Budapestre távozott. Az egység
parancsnoka Bötykös István százados, politikai helyettese Virovecz százados, TÖRF. Papp
Béla százados. Az egységet úgy indították útba Kaposvárról, hogy az ellenforradalom leverésére
megy.

Budapesten a Petőfi laktanyában lettek elhelyezve.Itt Bötykös századostól parancsot
kaptak,hogy válasszák meg alegységenként a Katonai Tanács tagjait. Ez a választás abból a
szempontból jól sikerült, hogy a Katonai Tanács tagjai többségükben párthű, párttag, ill. párton
kívüli tisztek lettek.



Október 31.-én

A Nagykanizsai lövészezred parancsnoksága jelenti:

Ebben az időben kialakult az igazi kommunisták testvéri összefogása. Az ezredagitátor
irodájában minden éjjel ég a villany és tárgyalnak. Ide jönnek azok a kommunista tisztek, akik
hűek maradtak a párthoz és megbeszélik a feladatokat. Elhatározzák: illegalitásba vonulnak és
szervezték az illegális kommunista pártot.

Dombovárról a tüzérezred parancsnokság jelentéséből:

A parancsnokok és a politikai helyettesek hangoztatták, hogy lehetőleg olyan személyeket kell a
Forradalmi Katonai Tanácsokba beválasztani, akik a múlt időszakban minden tekintetben
megállták a helyüket.

Szabadszállásról a harckocsizó ezredparancsnokság jelentéséből:

A hadosztálytól parancs jött a Forradalmi Katonai Tanács megalakítására. Az ezredparancsnok
és szűk törzse a katonai tanács megalakítását halogatta, de felsőbb utasításra el kellett rendelni a
megalakítást. Az ezredtörzsön belül igyekeztünk megbízható párttagokat a tanácsba
beválasztani.

Kalocsáróljelenti a lövészezred parancsnoksága:

Felsőbb utasításra az esti órákban megalakult a Forradalmi Katonai Tanács. Tisztjeink a tanács
megválasztását nem helyeselték, de mivel a katonai tanács megválasztására parancs volt,
javasolva lett 13 fő, melyből 7 olyan tiszt lett beválasztva, akik feltétlenül megbízhatók voltak.

Székesfehérvárról a hadtestparancsnokság jelenti:

A gépkocsivezető iskolán Bauer százados követeli 500 géppisztoly kiadását a Nemzetőrség
részére. A kérést a parancsnokság elutasítja.

Lentiből jelenti a lövészezred parancsnokság:

A Lenti-i forradalmi tanács túl radikális követelésekkel lép fel, ezért a parancsnokság a Lenti
forradalmi tanács letartóztatását tervezi.

A Pápai lövészhadosztály jelenti:

A hadosztály egyik magasrangú és beosztású tisztje, Mór ezredes Csehszlovákiába való
távozása előtt 31.-én meglátogatta a pápai repülőtéren szolgáló szovjet barátait, akik
"megsúgták " neki, hogy a szovjet hadsereg beavatkozik és lebeszélték szándékáról. Ekkor,/adta
ki a hadosztályparancsnok azt a " látnoki" / nov.1.-én / parancsot, amelyben megparancsolta,
hogy a Nemzeti Bizottságok és Forradalmi Tanácsok kérését, utasítását a csapatok nem
hajthatják végre, de még az elöljárótól kapott parancs végrehajtását sem kezdhetik meg, csak az
ő jóváhagyása után.

A hadsereg október 31.- november I. hangulatának jellemzésére és ezen belül a hadsereg
nagyon sok alakulatának állásfoglalására álljon itt jellemző példaként az alábbi idézet:

"Október 30.-a után tétlenség lett urrá rajtunk. A katonák társasjátékot játszottak vagy
kibámultak a kerítésen. Akiket tudtunk, járőrbe küldtük, látszatfeladattal. A tisztek a katonákkal
beszélgettek vagy kártyáztak. A Mindszenty-beszéd után éreztük, hogy most így, vagy úgy de
eldől az ország sorsa és ezen belül a miénk is. A beszéd nyílt állásfoglalás volt a régi rend
visszaállítása mellett, -és mindez az állami tulajdonban lévő Magyar Rádióban hangzott el, az
egész ország lakósságához.- hogy várhatunk: vagy az ellenforradalom arat elsöprő győzelmet,
vagy valaki a vezetésben észbe kapva, összefogva a hozzánk hasonlóan tétlenségre kárhoztatott
erőkkel, ha polgárháború árán is, de megmenti a népi hatalmat."

November 1.

A Hadműveleti Csoportfőnökség jelenti:

November 1.-én a délelötti órákban megerősítették, hogy nagyobb szovjet erők lépték át a
határt Záhony és Záhony déli kőrzetében, valamint a román határ felől. Először több száz, majd
több ezer , keletről - nyugati irányba vonuló szovjet harckocsiról érkezett jelentés.

Kovács vezérőrnagy és Szűcs ezredes / mint új VKF és hadműveleti csoportfőnök / a
legszigorúbban megtiltottak minden " provokációt" és utasítást adtak, hogy a
helyőrségparancsnokok vegyék fel a kapcsolatot a szovjet egységek parancsnokaival és
tegyenek meg mindent a polgári lakósság szovjet ellenes hangulatának leszerelésére.

A tüz megnyitását az illető parancsnokok legszigorúbb felelősségrevonása mellett
megtiltják.

Ekkor futottak be a Honvédelmi Minisztériumba az első összesítő jelentések a
nemzetőrségekről. Fel kell itt hívni a figyelmet, hogy a november 1.-i jelentések értelemszerüen
az október 31.-i állapotot mutatják. Ezen a napon már 4500 fő volt felfegyverezve, folyamatos
szervezés és kiképzés alatt. Nem nehéz elképzelni, hogy központi irányítás és a honvédséggel
való szoros együttműködés mellett ezek az egységek 3-4 nap alatt létszámban, szervezettségben,
fegyverzetben megerősödve többtizezres ütőképes csapattá válhattak volna. Mert forradalmi,
hazafias lelkesedésben nem volt hiány , csak kevés vezető volt, aki ezt magáévá tette.

A nemzetőrség gyors fejlesztésének különösen Budapesten lett volna jelentősége, mert a
helyismerettel rendelkező harcosok, akik minden pincét, átjáróházat, padlást ismernek, feltétlenül
döntő fölényben vannak az idegen, a várost nem ismerő, nehezen tájékozódó ellenséggel
szemben.

Igy ír erről egy katonai szakember Király Béla a nemzetőrség parancsnoka:

"A harcok sikere taktikailag is érthető. A kisebb - nagyobb szabadságharcos csoportok remekül
használták a szovjet típusú fegyvereket és helyesen alkalmazták a szovjet típusu szovjet partizán
taktikát. Rajtaütöttek az ellenségen, öszpontosított tűzzel nagy veszteséget okozva neki és
dolguk végeztével eltüntek. Sokszor kis csoportokra bomlottak, ha kellett teljesen szétszéledtek,
hogy előre megbeszélt helyen újra egyesüljenek, vagy egyénenként más - más csopothoz
csatltkozva folytassák a harcot. Ha kellett később , másokkal új egységet alakítva ismét
felvegyék a harcot.

Ez a rendkívüli rugalmasság egyszerűen verhetetlenné tette a szabadságharcosokat a forradalom
első szakaszában."

És, ha ez a harcmód ilyen sikeres volt a forradalom első szakaszában, amikor a spontán alakult
felkelő csoportok a szovjetek mellett az ÁVH-val és sokszor a honvédséggel is szembekerültek,
a fegyvereiket innen-onnan szerezték, vagy az ellenségtől vették el . Milyen sikeresen
harcolhattak volna, ha szervezetten a honvédséggel együtt , fegyverrel, lőszerrel bőségesen
ellátva veszik fel a harcot? Ez el lett szabotálva!

A II. Rákoczi Ferenc katonai középiskola IV. Éves növendékei jelentik, hogy ha nem
kapnak fegyvert, elhagyják az iskolát és csatlakoznak a felkelőkhöz.

Belina Ferenc III. Éves növendék kijelenti: " a felállítandó zászlóaljat harcba kell vetni a
szovjet csapatok ellen."

Ugyanakkor a tisztikar elkeseredett, a "Horthysta és egyben népellenes tisztek" rehabilitálásának
lehetőségétől.

Zrinyi Miklós Katonai Akadémiáról jeletik:

A Kilián laktanyából 10 főből álló felkelő csoport megjelent a Bajcsy Zsilinszky laktanyában és
az Akadémiáról kirendelt őrségtől fegyvert kért. Zentai alezredes parancsára a fegyverek
kiadását megtagadták. Nagy Imre százádos parancsnoksága alatt 8 főt a Nádor u.-i pártház
védelmére rendeltek ki.

Tovább folyt az egyes objektumok védelme és a különböző járőrözések. Különös esemény nem
történt.

Kiskunfélegyházáról a tábori tüzérezred parancsnoka jelenti:

Ezen a napon még több alkalommal tisztek és polgári személyek jöttek fegyverért és lőszerért,
de mi hivatkozva arra, hogy nekünk csak rendszeresített fegyverünk van, és így nem kaprak.

Pécsről jelenti a kirendelt nagyatádi lövészezred parancsnoka:

Reggel 9.00-kor megtörtént a Forradalmi Katonai Tanács választása. Előzőleg előkészítő
munkát folytattak a hű párttagok, hogy megbízható emberek és a parancsnok is bekerüljenek a
tanácsba.

Zalaegerszegről a Harckocsizó ezred jelenti:

Előkészületeket tettek a szovjet csapatok elleni harchoz, felvonultak és tüzelőállást foglaltak a
Zala hídjánál.

Ezzel szemben Várpalotán a Harckocsikat üzemképtelenné tették, hogy azokat ne lehessen
felhasználni a szovjet csapatok ellen.

A Müegyetem Katonai Tanszékéről jelentik:
Kovács István vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar Fönöke szigorú utasításba adja, hogy a
szovjetekre lőni semmiképen sem szabad.

November 2.

A Honvédelmi Minisztériumban uralkodó szellemre jellemzőként álljon itt, hogy a Honvéd
Vezérkar Főnöke , A Honvédelmi Minisztérium Forradalmi Bizottságának tagja miként
nyilatkozott ezen a napon. Ezt olvashatjuk Cinege Lajos: "Visszaemlékezések 1956" című
könyvében:

"1956. Nov. 2.-án a kora esti órákban a pártközpont Nádor u. 28.sz. alatti épületében
néhányan összegyűltünk?.. Megszólalt a telefon?..Kovács István tábornok az újonan kinevezett
Vezérkari Főnök jelentkezett és harsányan mondta: Jelentem a pártnak, hogy erős
harckocsizúgást észlelünk Szolnok Debrecen térségben. Milyen irányban? -kérdeztem-
Budapest irányába. Köszönöm a párt nevében,-válaszoltam.

Így reagált a szovjet agresszióra a Vezérkar főnöke, akinek az lett volna a fő feledata, hogy
felkészítse a hadsereget az agresszorral való szembeszállásra.

A hadműveleti csoportfőnökség jelentéséből:

November 2.-án és 3.-án álandóan érkeztek a jelentések a szovjet csapatok nyugatra, majd
később minden irányban történő szétágazó felvonulásáról. Több helyőrségből jelentették, hogy a
szovjet csapatok körülzárták őket. Ezekben a napokban Kovács vezérőrnagy jóformán
állandóan a Parlamentben volt. Szücs ezredes a Honvédelmi Minisztériumban tartózkodott,
kivéve 3.-át, amikor őt is berendelték a Parlamentbe. Trepper ezredes is visszaament a
miniszteri irodára, ahol más feladatkőrben dolgozott. A hadműveleti csoportfőnökség
lényegében egy regisztráló szervvé változott, jelentéseket vett, valamint vidéki csapatok felé
kisebb jelentőségü ügyekben intézkedett.

A Kilián repülőtiszti iskola jelenti Szolnokról:

A városi forradalmi tanács kezdeményezésére 1200 üveget töltenek meg benzinnel a város
védelmére.

Ugyanakkor jelenti, hogy a repülőtér védelmére kirendelt légvédelmi tüzérüteget magasabb
parancsra visszavonták, pedig ezen a napon vették körül a szovjet páncélosok a repülőteret.

Dombovárról jelenti a tüzérezred parancsnoksága:

A Forradalmi Katonai Tanács több tisztet kihallgatott abból a célból, hogy megtudja
állásfoglalásukat. A beszélgetést Révfalvi Zsigmond őrnagy vezette. A megidézett tisztek mind
kiálltak elvük mellett. A szovjet hadsereg elleni harcról kijelentették, hogy nem hajlandók ellenük
fegyvert fogni.

Orgoványból jelenti a légvédelmi tüzérosztály parancsnoksága:

A Forradalmi Tanács a községből követelte, hogy csapatunk adjon ki megfelelő mennyiségű
fegyvert és lőszert a partizánharc megkezdéséhez, valamint a Nemzetőrség felállításához.

A fegyver kiadását a parancsnok megtagadta.

November 3.

A Honvédelmi Minisztérium vezetői annyira " óvták" a hadsereget a " provokációtól",

hogy csírájában igyekeztek elfojtani minden olyan kezdeményezést, ami a az idegen betolakodók
elleni védekezés sikerét, de legalább a támadókra leadott első, gyors, meglepetésszerű rajtaütés
lehetőségét biztosította volna.

A Honvédelmi Minisztériumból és a Vezérkari Főnökségről olyan parancsok mentek ki a
csapatokhoz, amelyek minden körülmények között megtiltották a fegyverhasználatot. Az
útkeresztződéseknél, hidaknál tüzelőállásban lévő lövegeket visszarendelték a laktanyákba.
Elrendelték, hogy a lövegekből szereljék ki az ütőszeget, így azok használhatatlan ócskavassá
váltak. Ezeket a hazaáruló központi utasításokat egyes helyi parancsnokok " továbbfejlesztették"
oly módon, hogy pl. a Nemzetőrségnek éles helyett gyakorló kézigránátokat adtak ki. Máshol a
harckocsiaknákhoz nem adtak gyújtószerkezetet, így azok használhatatlanok voltak.

Ilyenkkel és hasonlókkal számtalannal találkozunk ezekben a napokban.



Pécsett az egyetem katonai tanszékének tisztjei azt mondták , az alakulóban lévő egyetemi
zászlóalj tagjainak: " nem volna értelme felvenni a harcot a túlerőben lévő szovjet csapatokkal."

Kaposvárról jelenti a lövész hadosztály parancsnoksága:

Adorján százados parancsot adott Kaposvár védelmének, elsősorban páncélos védelmének
megszervezésére. A tervet aznap estére elkészítették. A törzs tisztjei zömmel ezt a tervet " vicc"
tervnek nevezték el. Véleményük az volt, hogy a szovjetek elleni harc esztelenség, ezért ezzel
nem értenek egyet. A tisztek zöme az éjszaka folyamán lakására távozott.

A hadosztály felderítő alosztályának vezetője Farkas Sándor főhadnagy parancsot kapott, hogy
a Taszár környékén lévő szovjet csapatok helyét, létszámát, erejét derítse fel.

A felderítést végző tisztek közül Csonka Ferenc hadnagy és Cselik Kálmán tizedes a szovjet
csapatokhoz ment és kérte őket, hogy jöjjenek Kaposvárra, mert a hadosztályparancsnokot, a
hadosztály törzsfőnökét és a politikai osztály vezetőjét börtönbe vitték. Ugyanakkor részletes
tájékoztatást adtak a kaposvári objektumok helyéről.

Táborfalváról jelenti a tüzérezred parancsnoksága:

Szovjet harckocsik 10,50-kor zárták körül a laktanyát. A harckocsizó egység parancsnoka
felvette a kapcsolatot az ezredparancsnokkal, ahol olyan megegyezés jött létre, hogy egyik fél
sem fog a másikra lőni. A szovjet harckocsik a lőszerraktárat is körülvették. Erre az
ezredparancsnok parancsot adott az ott lévő ütegnek a laktanyába való bevonulásra. Ez szintén
csak a szovjet és magyar ezredparancsnok megegyezése alapján sikerült. Az ezredparancsnok
megnyugodva a szovjet parancsnokkal való megegyezés alapján elrendelte az őrség
csökkentését és az általános pihenőt. Ezek után az ezredparancsnok a lakására távozott.

A nagyatádi egység tisztjei élen a parancsnokkal, egységüket elhagyták. A katonák egy része ,
mivel nem volt vezetés alatt, a Mecsek felé vette az irányt.

A 1480.-alakulat tisztjei is hazamentek. Más különösebb esemény nem volt.

Ez a sötét cinizmus minősíthetetlen! A veszély pillanatában magukra hagyni a katonáikat,
elárulni a nemzetet, a legaljasabb bűntény, amit egy parancsnok elkövethet.

És most térjünk vissza a forradalom eseményeihez. Október 29.-én a párt lelsötétebb vezetői
a Szovjetunióba menekültek. A középvezetők, -Párt, szakszervezeti, tanácsi funkcionárusok,
ÁVH-s tisztek, szovjet laktanyákban kértek menedéket. /Ezekből lettek a Pufajkások a
szovjet csapatok helyismerettel rendelkező" idegenvezetői" Róluk később lesz szó./ A kisebb
vezetők vagy vidéki rokonoknál próbáltak elbújni, vagy igyekeztek alkalmazkodni az új
helyzethez.

29.-én indult meg az angol és francia csapatok támadása Egyiptom ellen. A forradalom és
általában a magyar ügy szempontjából ez nagy negatívum volt. Ugyanis egy hét alatt a Magyar
forradalom a Világ nagy hírügynökségeinek elsőszámú témája volt. Ekkor még azok is
megismerték Magyarországot, akik eddig azt sem tudták, hogy van Magyarország. Az egyiptomi
háború a figyelmet nagyrészt elterelte rólunk.

Október 30.-án Nagy Imre bejelentette, hogy megszünik az egypártrendszer. Meg kell
jegyezni, hogy ez, abban a szituációban nem volt szerencsés intézkedés. Ugyanis nem csak a
hagyományos, történelmi pártok bontottak zászlót,-Kisgazda párt, Szociáldemokrata párt,
Nemzeti Parasztpárt / Peőfi párt néven/, hanem önjelölt pártvezérek, politikai akarnokok, több
tucat pártot hoztak létre, igyekezvén meglovagolni a forradalmat. Így az az ipozáns nemzeti
egység, ami az egypártrendszer és kiszolgálói, valamint a Szovjet Hadsereg ellen egy hét alatt
kialakkult, kezdett megbomlani,és sokan már elkezdték a maguk kis pecsenyéjüket sütögetni.
Pedig ekkor lett volna szükség a legnagyobb összefogásra, hogy a kivívott eredményeket tovább
lehessen fokozni, ill. az újabb szovjet támadásra felkészülni.

30.-án született meg a tev a nemzetőrség felállítására. Ez a terv valójában nem volt más, mint a
forradalmat győzelemrevivő fegyveres harcosok lefegyverzésére született kisérlet. A terv szerint
a 18 évnél fiatalabb felkelőket lefegyverzik. Pedig tudjuk, hogy a legelszántabb
szabadságharcosok a Pesti Srácok voltak, akik haláltmegvető bátorsággal pusztították az
ellenséget. Az idősebb fegyvereseket -aki akar- a honvédséggel és a rendőrséggel közösen
Nemzetőr egységekbe osztanák be.

El lehet képzelni azt a Nemzetőrséget, ahol százezer katona és többtizezer rendőr közé
néhányezer felkelőt sorolnak be! Ráadásul a Nemzetőrség Főbb vezetői a régi nomenklatúra
alakjaiból kerülnének ki.

A Deák-téri Rendőrfőkapitányságon határozták el kik lesznek a Nemzetőrség vezetői.

Parancsnoknak Király Bélát jelölték, aki megromlott egészségi állapota, de főkép ingadozó
politikai jelleme miatt, nem a legszerencsésebb választás volt. Helyettesének Kopácsi
Sándort választották, akinek szilárd kommunista meggyőződése biztosítéknak látszott, hogy a
nemzetőrségbe nem szivároghatnak be "ellenforradalmi " elemek.

Ezen a napon volt az elhíresült Köztársaság-téren lévő Pártközpont ostroma. Ezt sokan,
sokféleképen magyarázzák. A lényeg: Az ÁVH-t 28.-án feloszlatták. Ennek ellenére 30.-án
még két szakasz ÁVH-s őrizte a pártházat. Amikor felkelők érdeklődtek, hogy kik
tartózkodnak az épületben, tűzharc keletkezett, mely a pártház elfoglalásával végződött. Az
ostrom alatt mindkét oldalon sok halott és sebesült volt a veszteség. A feldühödött tömeg a
védők közül többet /elitélendő, de érthető módon/ meglincselt. Ezt a sajnálatos tényt használta
fel a hazai kommunista vezetés, a tényeket sokszorosan felnagyítva és dramatizálva, a szovjet
vezetés felé , igazolandó a második szovjet beavatkozást.

A fehérterror és ellenforradalom tobzódását szajkózták évtizedeken keresztül. Pedig bátran
állítjuk, ez volt a világ legtisztább forradalma! Minden hazug híreszteléssel szemben az egész
forradalom alatt 29 /huszonkilenc/ ember lett népitélet áldozata.

A Francia forradalom többtizezer, az 1919-es tanácsköztársaság többszáz, a" Nagy Októberi
Szocialista Forradalom" többmillió áldozatöt követelt. Ezzel szemben a

12éves kommunista terrort,-mely máig is megszámlálhatatlan áldozat áldozatot
követelt,- mindössze 29 lincseléssel egyenlítette ki a tömeg.

30.-án jelentkezett először a Szabad Kossuth Rádió Itt hangzott el a szállóigévé vált néhány
mondat: "Hazudtunk éjjel-nappal minden hullámhosszon."

Ezen a napon történt, hogy a VIII. és IX. Kerületben eddig szétszórtan harcoló felkelő csoportok közös parancsnokságot hoztak létre a Corvin-közben és főparancsnoknak Pongrátz Gergelyt választották meg. Az így összevont csapatok létszáma megközelítette a kétezer főt. Ez tetemes erő volt és látni fogjuk a későbbiekben, a nov. 4.-i támadásnál, amikor a hadsereg / elenyésző részétől eltekintve/ tétlen maradt, a Corvinisták vették fel a küzdelmet a legnagyobb sikerrel de sajnos a legnagyobb veszteségek árán.

Október 31.-én dőlt el a forradalom sorsa!

A szovjet vezetés 30.-án még lehetségesnek tartotta , hogy Nagy Imrének
sikerül az eseményeket abban a mederben tartani, amit a szovjet vezetés még
elfogadhatónak tartott.Azonban a Budapesten tartózkodó Mikoján a következőt
jelentette moszkvába: "A fegyveres felkelés felszámolása békés úton lehetetlen. A felkelők
pártházakat, nyomdákat, telefonközpontokat foglalnak el, továbbá fordulópont várható
Magyarország nemzetközi politikájában is , tehát úgy gondoljuk, Konyev elvtársnak
haladéktalanul Magyarországra kell jönnie."31.-én ismét összeült a szovjet vezetés és ekkor a
fegyveres beavatkozás mellett döntöttek. Konyev marsal a Varsói Szerződés egyesített
csapatainak főparancsnoka kiadta az utasítást a kijelölt csapatoknak a Magyarországra történő
bevonulásra és maga is Szolnokra érkezett, ahol kiadta a nov. 4.-i támadási parancsot.

Moszkvában állították össze a megszállás utáni magyar kormány tagjainak névsorát is.
Valószínüleg ezen a napon árulta el Kádár és Münich a forradalmat és álltak a szovjet
beavatkozás mellé.

Mivel az MDP atomjaira hullott szét a kommunistákat új pártba kellett összefogni. Így került sor
ezen a napon a Magyar Szocialista Munkáspárt / MSzMP /megalakítására. Nem érdektelen az
új kommunista párt intézőbizottságának névsorát áttekinteni:

Kádár János, Nagy Imre, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Kopácsi Sándor, Szántó
Zoltán, Lukács György.

Ezen a napon a Kilián laktanyában került sor az előző napon elhatározott Nemzetőrség
megalakítására. A kormány részéről jól képzett és nagy tapasztalattal rendelkező katonák,
tábornokokés politikusok vettek részt az alakuló űlésen. A felkelőket lelkes, hősiesen harcoló,
de tapasztalatlan fiatalok képviselték, akik nehezen látták át azokat a veszélyeket -szinte
csapdákat,- melyeket a volt kommunisták állítottak.

Király Béla a Nemzetőrség kijelölt parancsnoka megnyitó beszédében a forradalom
vívmányainak megőrzéséről beszélt és 3 pontban foglalta össze a vívmányokat fenyegető
veszélyeket.

Restaurációs kisérletek, melyek ellen fegyvereinkkel fel kell lépni.

Reakciós zavarkeltés.

A szovjet csapatok késlekedése Budapest kiürítésében, amelyet minden
rendelkezésre álló békés ezközzel siettetnünk kell.

Jellemző, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy szovjet páncélosok ezrei özönlenek az országba,
azzala szándékkal, hogy leverjék a forradalmat, akkor legfontosabb feladatnak a restsurációs
kisérletek és reakciós zavarkeltés elleni harcot tartották, melyek ellen fegyverekkel kell fellépni.
Ugyanakkor a szovjet csapatok Budapestről való kivonulását békés ezközökkel kell siettetni.
Ehhez nem kell kommentár.

Ha valóban a forradalom megvédését tűzték volna ki célul, akkor 3 nap alatt "csodákat" lehetett
volna művelni. Az országban olyan nagy volt a lelkesedés és olyan nagy volt a szovjetek elleni
gyűlölet, hogy egy rádióban közzétett általános mozgósítással, vagy néhány korosztály
behívásával , a honvédség, a fegyveres felkelők, a Nemzetőrség, esetleg a rendőrség
összevonásával akár 3-400.000 fős népfelkelő hadsereget lehetett volna talpraállítani.
Amennyiben a honvédség riadókészültségben, harcra készen áll nov. 4.-én, maga mögött érezve
a felfegyverzett nemzet támogatását, olyan meglepetésszerű első csapást mérhetett volna a
szovjet erőkre, hogy azok komoly veszteségeket szenvednek. Majd népfelkelő és
partizánmódszereket alkalmazva, hosszú "tisztogató hadműveletekre" kényszeríthették volna a
megszálló idegen csapatokat. Ha a kormány nem egy kommunista követségre menekül, hanem
illegelitásba vonul és onnan szervezi az ellenállást a külföldi vízhang is fokozódott volna
mellettünk.

Igaz ez az ellenállás nagyobb emberveszteséggel járt volna, de ne felejtsük el a szovjet
megszállás után 200.000 ember menekült ki az országból. Ez is veszteség volt, sokkal nagyobb,
mint bármilyen fegyveres ellenállás esetén történt volna.

Nem igaz, hogy a szovjetekkel szemben reménytelen lett volna minden ellenállás! Ezt csak az áruló reformkommunisták hirdetik, hogy leplezzék azt az aljas árulást, ami nov. 4.-én bekövetkezett, egy 100.000 fős hadsereg, -a világ hadtörténetében páratlan- fejveszett önlefegyverzése, fegyverletétele, amit a hadsereg szégyenteljes szétzavarása követett.

Az, hogy ennek nem kellett volna így történni , csupán egyetlen számadatot tekintsünk át.

A második szovjet támadás megindulásakor /nov.4.-én/ a hadsereg páncélelhárításra alkalmas
lövegeinek csupán elenyésző töredéke volt tüzelőállásban. Ezek közül a megkésett riadó, a
megtévesztő parancsok, a tisztek többségének távolléte, vagy eltávozása miatt mindössze 23
löveg vette fel a tűzharcot a benyomuló szovjet csapatok ellen. Ez a 23 löveg összesen 15
ellenséges egységet semmisített meg. Nevezetesen: 8 harckocsit, 1 páncélgépkocsit, 2
önjáró sorozatvetőt, 2 tehergépkocsit, 1 személygépkocsit. A járművekből kiugráló szovjetek és
ÁVH-ok nagyrészét gyalogsági fegyverekkel semmisítették meg. Néhánynak sikerült
elmenekülni. Lelőttek egy IL-28 mintájú repülőgépet is, melynek 3 főnyi személyzete szintén
életét vesztette.

Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, mi történt volna abban az esetben, ha a hadsereg
hozzávetőleg 3000 páncélelhárításra alkalmas lövege harcra felkészülten, tüzelőállásban és
hasonló elszántsággal veszi fel a küzdelmet. Mekkora veszteséget okoztak volna ezek a
betolakodóknak? És akkor még nem beszéltem a harckocsiaknákról, a páncélelhárító
kézigránátokról és a benzinespalackokról, ami nem volt elhanyagolható tényező, hiszen a szovjet
páncélos erőknek éppen ezek okozták a legnagyobb veszteséget.

A szűk utcákban forgolódó harckocsikkal szemben a fedezékből vagy a házak ablakaiból
benzines palackot dobó harcos feltétlenül előnyben van.

Tehát a hadsereg harcnélküli, szégyenteljes megadása nem volt más, mint a forradalom és
szabadságharc elárulása. És ez az árulás itt kezdődött , a Kilián 31.-i értekezletén, ahol a
fő veszély a "jobbratolódás" volt és semmit nem tettek a valódi veszély , a szovjet
támadás fogadására.

Itt kell megemlíteni, hogy Vietnámban egy népfekelő, partizánhadsereg mért megszégyenítő
vereséget az USA hadseregére.Néhány évvel később, Afganisztánban, szintén egy népfelkelő,
partizánhadsereg kényszerítette az ország elhagyására a világ legerősebb szárazföldi hadseregét.
A közelmúltban pedig a maroknyi Csecsen nép vívta ki függetlenségét, hasonló módszerekkel a
200 milliós Oroszország hadseregével szemben.

November 1.-én

Már az egész világ tudta, hogy az ország katonai megszállása elkezdődött, csak a magyar
katonai vezetés dugta homokba a fejét, ill. szándékosan szabotálta az ellenállásra való
felkészülést. A politikai lépések csak taktikai időhúzó, meddő kisérletek voltak az események
remélt megváltoztatására.

Nagy Imre több alkalommal magához hivatta Andropov szovjet nagykövetet és magyarázatot
kért az újabb szovjet csapatok felvonulásával kapcsolatban. A válasz minden esetben
mellébeszélő, időhúzó volt. Ezt látni kellett volna Nagy Imrének, de különösen a katonai
vezetésnek, hiszen mindenről pontos értesüléseik voltak.

A Varsói Szerződés felmondása látványos lépés volt, de a szovjet terveken semmit nem
változtatott, hiszen a támadási parancs már régen ki vol adva. A Biztonsági Tanács
összehívása is megkésett, mert ennek határozatai csak jóval később éreztették volna hatásukat,
de mint később láttuk a SzU. ezeket figyelmen kívül hagyta.

Közben a szovjet vezetők erre a napra Bresztbe rendelték a lengyel és német vezetőket és
ismertették velük a magyar ügy katonai megoldását. Másnapra Bukarestbe rendelték a bolgár, a
román és csehszlovák vezetőket és velük is közölték, hogy 4.-én megkezdik a magyarországi
ellenforradalom leverését. Az összes kommunista vezető egyetértett a szovjet szándékkal, bár
nem egyforma mértékben. A lengyel vevetők kissé visszafogottabbak voltak és kifejtették, hogy
jobban örültek volna a politikai megoldásnak, de végül is egyetértettek. A német vezetés az első
pillanattól örömmel üdvözölte a lépést és a legszigorúbb büntetést javasolta a" bűnösöknek."

A románok pedig még a Román Hadsereg segítségét is felajánlották, de a szovjetek
erre nem tartottak igényt.

Ezután következett a legnehezebb feladat Titó megnyerése és beleegyezése. Nov. 2.-ról

3.-ra virradó éjszaka Brioni szigetén folyt a tárgyalás, ahol Titó is segítőkész partnernek
bizonyult. Egyetértett az ellenforradalom leverésével, sőt, segítségét is felajánlotta oly módon,
hogy Nagy Imrét és kormányát kikapcsolja úgy, hogy a Jugoszláv Követségen ad
menedékjogot, de az események folyásába nem engedi beleszólni.

Mit tett ebben a helyzetben a magyar katonai vezetés?

Mint az előzőekben láttuk, a másodéves , jól kiképzett katonákat leszerelték. Ki volt adva a
szovjetekkel szembeni legszigorúbb tüzelési tilalom. Szombaton a laktanyákban maradt katonák
jelentős része is eltávozást kapott. Ehhez járult, hogy a tisztek is otthonukba távoztak, hogy csak
hétfőn kezdik a szolgálatot. Csak az ügyeletes tisztek maradtak a laktanyákban.

Tehát a hadsereg napok alatt jóformán harcképtelenné vált! Ez nem lehetett véletlen! Ez csak a
legfelső vezetésben meghúzódó kommunisták aknamunkájának lehetett az eredménye, akik
titokban -vagy nagyon is tudatosan - abban reménykedtek, hogy a Szovjet Hadsereg ujabb
támadással visszaállítja az előző állapotokat.

A következő fejezetben látni fogjuk, hogy ez nem csak "remény" volt, hanem sajnálatos valóság,
a honvédség vezetésének aljas árulása.



November 3.-án

Ezen a napon az egész országban nyugalom volt. Sok helyen hozzákezdtek a romok
eltakarításához. A harcok alatt elesetteket temették, gyászolták. Az üzemek készültek a hétfői
munkakezdésre. Mindenki a kivívott győzelemnek örült, kivéve a bukott rendszer vezetőit és
haszonélvezőit. Aggodalmat csak azok éreztek akik" testközelből" tapasztalták a szovjet
csapatmozgásokat.

A repülőtereket már 2.-án körbezárták a szovjet páncélosok. A következő napon a Nyugati
határt és fontosabb csomópontokat , a hidak nagy részét, és a fontosabb katonai obiektumokat
szállták meg ill. zárták körül.

Minderről tudomása volt a legfelsőbb katonai vezetésnek, mégis a Honvédelmi Miniszter, a
Vezérkari Főnök és a Hadműveleti Osztály vezetője a szovjet csapatok kivonulásáról tárgyalt a
Parlamentben a szovjet katonai vezetőkkel. Fel sem merült bennük, hogy a tárgyalások valódi
célja az idóhúzás, hogy szovjet csapatok jobban felkészülhessenek a meglepetésszerü döntő
támadásra. Ráadásul vállalták, hogy a két legfőbb katonai vezető Honvédelmi Miniszter és a
Vezéskari Főnök együtt mennek az ellenség főhadiszállására tárgyalni. -Erre nincs példa a világ
hadtörténetében.

Önkéntelenül felvetődik a kérdés: Nem azért mentek -e oda, hogy megegyezzenek a
szovjetekkel a forradalom eredményeinek eltiprására? Talán abban reménykedtek, hogy hogy
ha együttműködnek , a hadsereget semlegesíteni, netán a szovjetek mellé tudják állítani, akkor az
új vezetésben is megtarthatják poziciójukat? Persze ez csak feltevés, de a következő nap
eseményei erősen ezt a gyanút ébresztik.

A Tökölre ment küldöttség letartóztatása és az azt követő események köré font mártírmitosz
,csak az un. 56-os Intézet Történelemhamisító vezetőinek az agyában született meg.

Már most leszögezzük! Senki nem lesz utólag forradalmár, mégkevésbé nemzeti hős,.azért, mert
elvtársai a hatalomért folyó küzdelemben elitélik vagy kivégzi. Hogy miként igyekeznek az
emberek agyába belemosni hamis elméletüket, arra álljon itt egyetlen példa :

Mint az előzőekben láttuk, a forradalom győzelme meghatározó és döntő mértékben a fegyveres
forradalmárok nevéhez fűződik, akik a Nagy Imre által soha vissza nem vont statárium és
kijárási tilalom ellenére győzelemre vitték a forradalmat. Mégis a "Szabadság napjai" c.
fejezetben Nagy Imre neve 43 szor, Kádár Jánosé 14 szer, Hruscsov 6 szor, Mikoján 5 ször ,
de különböző szövjet és magyar kommunista vezetők nevei is 48 szor fordulnak elő Sztálint és
Gerőt is beleértve. Ezzel szemben a forradalmi oldal képviselői közül Mindszenty neve csak 4
szer, Pálinkás őrnagy 1 szer, Szigeti Attila 2 szer Dudás József 4 szer szerepel. Azonban e két
utóbbi névnél ki van hangsúlyozva, hogy előzőleg mindkettő kommunista volt.

Tehát összesn 111 szovjet és magyar kommunista vezető név szerepel a fejezetben, szemben 9
forradalmár névvel.

A forradalmat győzelemre vivő harcosok közül egyetlen egy sincs megemlítve, még a Corvin-köz főparancsnoka Pongrátz Gergely neve sem

Az egyszerű olvasó ebből önkéntelenül azt olvassa ki, hogy itt magyar és szovjet kommunisták
vitatkoztak a rendszer megjavításáról , a rend helyreállításáról.
Mellékesen volt még néhány akadékoskodó, de győzelmet kivívó forradalmár hős egy sem volt.

Jól jegyezzük meg. A féligazság hazugság!