Nagysándor József (Nagyvárad,1804.október 17. - Arad,1849.október 6.) honvéd tábornok, az aradi vértanúk egyike.

Katonai szolgálatát a császári hadseregben kezdte, 1823-tól előbb az ötödik, majd a második huszárezredben szolgált. 1844-ben nyugállományba vonult. 1848-ban ismét szolgálatba állt a magyar hadseregben, őrnagyi kinevezést nyert a Pest váregyei lovas nemzetőrségnél. A déli harcokban való kiváló teljesítményéért előbb alezredessé majd ezredessé léptették elő. Damjanich János-sal együtt Kiss Ernő lemondását sürgette. Amikor Damjanich János átvette a bánsági hadtestet, a lovasdandár parancsnoka lett.

Először az 1848.március 25.-i szolnoki csatában szétvert ellenség maradványait üldözte. Részt vett a nagysarlói, majd április 26.-án a komáromi csatában is. Ezután Torontál vármegyébe vonult, ahol október-decemberben sikeresen akadályozta meg az aradi és a temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. 1849 januárjában Kiss Ernővel részt vett Pancsova megtámadásában is.

Dombormű az aradi Szabadság-szobor talapzatán

Damjanich Duna-Tisza közti harmadik hadtestével együtt részt vett a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és váci csatákban, ekkor (április 5.-én tábornokká léptették elő. Görgey Artúr táborában harcolt Buda ostromában. Az ószőnyi csatában mint utóvéd játszott szerepet.

A tokaji átkelés utén megütközött a hatszoros túlerőben lévő cári sereggel, amelytől vereséget szenvedett. Görgeyhez Nagyváradon csatlakozott, seregeivel Schlick-kel készült megütközni, de Görgey parancsa ebben megakadályozta. Amikor tisztjeivel Lugosnál Bem seregeihez akart csatlakozni, megjelent a Görgey diktátorságáról szóló proklamáció, így ő követte Görgeyt Világosra, ahol letette a fegyvert.

Nem tartozott a Görgeyt támogató tisztek közé, többször is felhívta Kossuth Lajos figyelmét a szemmel tartására. A hadtanácsban kijelentette: „hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, ő Brutusává válnék”.

Aradon kötél általi halálra ítélték, ötödikként végezték ki.