Temetőben
Piros rózsa, fehér rózsa, Zöld levéllel körülfonva, Koszorúba összekötve, Kiviszem a temetőbe.
Megállok egy árva hantnál, Elhagyatott sírhalomnál. Korhadt, kopott a fejfája, Nincsen írva semmi rája.
Nem tudom, rá mi volt írva, S hogy ki nyugszik lenn a sírba. De két könnybe lábadt szemem, Írást lát a fakereszten.
Azoknak a nevét látom, Kik túl az átkos határon Elbitorolt magyar földben Álmodnak a temetőben.
Piros rózsa, fehér rózsa, Zöld levéllel körülfonva, Könnyeimet ráhullajtom, S ott hagyom az árva hanton.
Skinhead-lány
Skinhead lány, itt van, Skinhead lány, itt van, Skinhead lány, itt van az éjszaka. Jaj-jaj, de sajnálom, mennyire sajnálom, Sajnálom, de nem jutsz már haza.
Nem jár a troli, nem jár a taxi, Nem jár a busz sem az éjszaka. Jaj-jaj, de sajnálom, mennyire sajnálom, Sajnálom, de nem jutsz már haza.
Jaj, kitaláltam, de kitaláltam, Azt, hogy hol alszol az éjszaka. Alszol majd énnálam, igaz csak egy ágy van, De mit tegyünk, ha nem juthatsz haza?
Majd együtt alszunk, jó nagyot alszunk, Vagy nem is alszunk az éjszaka. Elleszünk egymással, megleszünk egymással, És holnap reggel tőlünk mész haza.
Skinhead lány, jó volt, Skinhead lány, jó volt, Jaj, nagyon jó volt az éjszaka. Maradjál nálam, maradjál nálam, És holnapig még ne menjél haza! És két hétig még ne menjél haza! És egyáltalán ne menjél haza!
Turulmadár
Ott, hol forrón perzsel a napsugár, A szemnek nincs határ. Fenn az égen, sziklás bércek fölött Száll egy büszke, szép turulmadár.
Szárnya gyenge, szíve meggyötört, De érzi azt, hogy övé itt e föld.
Végtelen a csend, mely ráborul, A felhők között jár. És mégis hallja, érzi a szenvedést, Tudja, népe segítségre vár.
Szárnya gyenge, szíve meggyötört, De érzi azt, hogy övé itt e föld.
Skinhead nyolcparancsolat
Egy: törj az égig! Kettő: tarts ki végig! Három: nevess, ha fáj! Négy: üss, ha muszáj!
Refrén
· Te velünk vagy, és mi veled vagyunk, Egy az akarat, hisz egyért harcolunk.
Öt: tartsd a várat! Hat: védd a társad! Hét: tiéd a hit! Nyolc: a zászlót vidd!
Refrén
Oi! Oi! Oi! ...
Fradi induló
Mikor holnap leszáll az est, Ünnepel majd Budapest. Vár a kocsma és egy jót iszunk, Újra bajnok lett a csapatunk.
Ez a két szín, zöld és fehér, Minden másnál többet ér. Hát indulj, s bátran énekelj velünk Egy dalt a Fradiért!
Refrén
· Olé, Ferencváros, hu-hu-hu! Sa-la-la-lala-lalalla.
Zöld az Isten, és tegnap szólt, A gárda rúgjon vagy ezer gólt, Teljesülni fog a kérésed, Nem sérthetjük meg teremtőnket.
Mindig győzni, ez itt a cél, Régi hírünk most újra él. Hát indulj, s bátran énekelj velünk Egy dalt a Fradiért!
Refrén 2x
Esküvő
Megéltem sok mindent - ezt bátran mondhatom, Mégis vártam, valami majd fordít sorsomon. Éreztem, egy dolog még vár rám egy napon, Nem tudtam, hogy mi lehet, de vágytam rá nagyon-nagyon-nagyon. És akkor
Refrén
· Angyal szállt a Földre, Megszánt engem az ég. Angyal szállt a Földre, Hogy megkapjam szerelmét. Szívünk most már egymásé, Hát kérlek, dobd el szárnyaid! Hozzám köt majd Isten keze, S én megszépítem földi napjaid.
Melletted alszom és veled ébredek. El ne hagyj, könyörgöm, hisz csak így létezhetek. Ígérem, vigyázok rád, óvlak, védelek, Ha majd szíved alatt hordozol egy életet, egy életet.
Refrén
Hiába sírsz
Múlik az idő, fakul a kép, Alvadna már a vérpatak. Köd lepné, mit tettek egykor Vérengző, gyilkos vadak.
Nótás ajkú kis magyar lány Emléke ködbe veszne már, Hogyha ők nem üvöltenék, Merre van Tiszaeszlár.
Múlik az idő, fakul a kép, Száztíz év kínjai között, Mit nyakunkba zúdít a nép, A szegény, az üldözött.
Mégsem nyughat a választott nép, Nyomja a lelkét a régi vád: Úgy ölték meg Solymosi Esztert, Mint pihés kicsi libát.
Ítélt a bíró:"Ejtve a vád." A sírhant többet nem beszél. Vétek már a könny, a szó is, Csendesen folyik a vér.
Égre kiált az ártatlan vér, Oly tenger sok mi végre folyt? Kiömlött és virult belőle Idegen, élősdi bolt.
Solymosi Eszter, hiába sírsz, Cserben hagyott a nagyvilág, Mint ahogy pusztuló néped, S láncra vert, árva Hazád.
Solymosi Eszter, hiába sírsz, Cserben hagyott a nagyvilág, Mint ahogy pusztuló néped, S láncra vert, árva Hazád...
Magyarország
Vers:
"Téli szél a tar gallyakat fújja, Mint az Isten égre tartott ujja. Mint megcsúfolt, kikacagott álom Állunk egyedül a nagyvilágon.
Elvették, s most véle nagyra vannak, Törött, véres kardját a magyarnak. De míg minden nép a sírját ássa, Van szava, hogy világgá kiáltsa.
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk, Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk! Tiporhatják szűz-tiszta igazunk, Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!
De hirdessük gúzsba kötött kézzel, Sebes ajkkal, lázadó vérrel, Idézve menny, pokol hatalmait, Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.
Kezünk bár nem pihen a kardvason, A szíveinkben nem lesz nyugalom. Jöhetnek jövő századok, S megint csak felszakadnak régi sebeink.
E sebek és e fájdalom örök, Ettől vonaglik minden magyar rög, Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág, Ettől nem gyógyulnak az unokák.
Tátra-erdők ettől zúgnak, búgnak, Ettől reszket lelke minden zugnak, Puha szívek kővé ettől válnak, Kemény kövek élő szívként fájnak.
Amíg élünk, ettől fájunk, égünk, Sírban ettől nem lesz pihenésünk, Ettől szorul a kezünk ökölbe, Ettől sír a gyermek anyaölbe'.
Fenyőmadár behavazott fákon, Száraz haraszt téli pusztaságon, A folyók, fák, a füvek szelleme; Minden süvít: mi nem nyugszunk bele!"
Őseinknek véres kardja mutasd nekünk az utat, Honfoglaló magyaroknak utódai hullanak. Harcosaid kiűzték földünkről az idegent, Dicső néped visszahív, újra zengi a neved.
Refrén
· Ó, Magyarország, miért nem süt már rád a Nap? Ó, Magyarország, miért vagy boldogtalan? Ó, Magyarország, ha te is érzed, amit én, Jó lenne már végre, ha felébrednél!
Ébredj fel!
Történelmünk kezdetétől nagyok voltunk, s híresek, Kalandozó hadjáratunktól Európa retteget. S nézd meg, hogy mivé lettünk, mit hoztak a századok? Bosszúra csak bosszú, s hatalomra a lázadók.
Refrén
Ébredj fel!
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet, Versailles-ig lobogjon az üzenet, Hogy megroppant bár karunk ereje, Nem nyugszunk bele! Nem nyugszunk bele!
Refrén 3x
Ébredj fel! |