Kossuth Lajos (udvardi és kossuthi) (Monok, 1802. szeptember 19. – Torinó, 1894. március 20.): államférfi, Magyarország kormányzója.

 Kossuth Lajos a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott XIX. századi küzdelem legnagyobb alakja. Máig ő testesíti meg a leginkább a magyar nép emlékezetében az 1848–1849 évi forradalmat és szabadságharcot.

Fiatal évei

Birtoktalan köznemes családból származott. Tanulmányait Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és a sárospataki főiskolán végezte, és 1823-ban ügyvédi vizsgát tett Pesten. 1824–32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében. 1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre, mint távollevő főrendek képviselője. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–36), amelyben a reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát népszerűsítette. Az országgyűlés berekesztése után hasonló szellemben szerkesztette a Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37). Lapját hamarosan betiltották, őt magát 1837-ben letartóztatták és 4 évi fogságra ítélték. 1840. májusában szabadult.

A Pesti Hírlap és A Védegylet

1841. januárban megindította a Pesti Hírlapot. Ennek szerkesztőjeként vezércikkeiben fellépett a feudális kiváltságok ellen, a polgári szabadságjogok és az ország alkotmányos függetlenségének követelésével. Nem vette azonban figyelembe a nemzetiségek követeléseit; e kérdésben összeütközésbe is került a nálánál türelmesebb nemzetiségi politikát hirdető Széchenyi Istvánnal. Legfőbb eszköznek céljai elérésére a nemesek és a nép „érdekegyesítését”, politikai összefogását tekintette, a nemesség vezetése alatt. Lapjának rendkívüli hatása a konzervatívok, sőt a reformellenzéktől már korábban elszakadt Széchenyi támadását is kiváltotta (Kelet Népe, 1841), amelyre Kossuth Feleletében (1841), majd hírlapi vitacikkekben adta meg a választ. 1844 derekán a kormányzat eltávolította a Pesti Hírlaptól.

Kossuth ezután az ő kezdeményezésére alakult Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit. A gazdasági önállóság előmozdítására megszervezte az első hazai Iparműkiállítást (1842), kezdeményezője lett a Magyar Kereskedelmi Társaság, majd a Gyáralapító Társaság megalakításának és a vámkedvezménnyel Magyarországra zúdított osztrák iparcikkek ellen bojkottot hirdető Védegyletnek (1844). Az Ellenzéki Párt hivatalos programjául fogadta el az általa szerkesztett Ellenzéki Nyilatkozatot (1847). Az 1847 őszén megnyíló országgyűlésre Pest vármegye követévé választotta, és az országgyűlésen az ellenzék vezéreként lépett fel.

Kossuth Lajos szobra a debreceni nagytemplom előtt

A szabadságharc vezetője

Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a forradalom erőire támaszkodva kikényszerítette Bécs hozzájárulását. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom továbbfejlesztésének elkerülésére törekvő kormány álláspontját képviselte ugyan, de mind szorosabb kapcsolatba lépett a forradalmi tömegek követeléseinek leginkább hangot adó radikálisokkal. Július 11-i beszédével elérte a haza védelmére szükségesnek tartott 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását. Szeptember 6-án elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére. Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyűlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember végén nagy sikerű toborzó körúton szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágy felszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében. Döntő része volt abban, hogy az arisztokraták árulása és az 1848 végén, illetve 1849 elején a liberális nemesség soraiban is elharapódzó megalkuvás, amelyet a Békepárt képviselt, nem tudott úrrá lenni a forradalmi erőkön. Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuthot ugyanakkor ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a magyarországi nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Végül is nem tudott úrrá lenni az ingadozáson, amely a cári beavatkozás és a hadihelyzet romlása után a vezető réteget mindjobban hatalmába kerítette. Haditudományokban való képzetlensége következtében nem ismerte fel a helyzet súlyosságát. 1849. augusztus 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután – mivel a nagyobb áldozattal járó további harc értelmetlenné vált – letette a fegyvert.

Emigrációban

Ezután több ezer társával és az államkincstárral török földre menekült. Magával vitte a koronát is, melyet Orsovánál elásott. Néhány hónapot a mai Bulgária területén (Vidinben és Sumlában) töltött, majd szűkebb környezetével együtt a kis-ázsiai Kitahiába internálták. Itt készítette el a Magyarország belső berendezkedésének föderalisztikus átszervezésére, a nemzetiségek önkormányzatának messzemenő biztosítására irányuló kiutahiai alkotmánytervet (1851). 1851-ben Angliába utazott, ahol a tömegek nagy ünneplésben részesítették, akárcsak 1851–52-i amerikai útján is. 1852 nyarán visszatért Angliába és családostul Londonban telepedett le. Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel – jobbára kispolgári – emigráns körökkel, mindenekelőtt Giuseppe Mazzinival, akinek Kossuthra gyakorolt hatása megmutatkozott az 50-es évek eleji, kellően meg nem alapozott felkelési kísérletek szervezésében. A következő években Kossuth arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus teszi lehetővé Magyarország felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleonnal. Mikor az 1859-i osztrák–olasz–francia háború előkészítése idején III. Napóleon és Camillo Cavour szárd–piemonti miniszterelnök kilátásba helyezték Magyarország felszabadításának elősegítését, Kossuth Lajos megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon fényes solferinói győzelme után váratlanul békét kötött Ausztriával, mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő elnyomott népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Magyarország felszabadítását. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövőre nézve a már felszabadult népek majdani Duna-konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. május) fejtette ki. Olaszországból – ahová 1861-ben átköltözött – küldött üzeneteiben, leveleiben, a Deák Ferenchez intézett híres nyílt levelében (Cassandra-levél, 1867) óvta a nemzetet attól, hogy osztozzon a Habsburg-hatalommal az elnyomott népek feletti uralom felelősségében. Kossuth a párt képviselőihez intézett számos levélben intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására (választójog kiterjesztése, főrendiház eltörlése, a virilizmus megszüntetése, az állam és az egyház szétválasztása stb.); társadalmi programjában azonban nem lépett tovább, mindvégig megmaradt polgári demokratikus álláspontjának határai között. 1865-től – néhány éves megszakítással – Turinban (Torinó) élt. Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859–62 közötti tevékenységéről számol be. 1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ami széles körű felháborodást váltott ki. Budapesti temetésén hatalmas tömeg jelent meg.

Viták Kossuth szerepének megítéléséről

Kossuth Lajos poltikai pályája során vitába került többek között Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel és Görgey Artúrral. Görgey Artúrt (a Kossuthtal kapcsolatos pátosz fenntartása érdekében) főleg az 1945 utáni, erősen befolyásolt magyar közvélemény tartotta a világosi fegyverletétel miatt árulónak. Ezzel szemben éppen Görgey volt az a képzett katona, aki pontosan felismerte a hadiesemények valós állását, és a fegyverletétellel a nagy és értelmetlen emberáldozatot elkerülte. Kossuth emigrációbeli tevékenységét is sokan elítélték: törekvéseit egyeduralmi ambícióknak fogta fel pl. a „Lajcsi parancsárságán” élcelődő Teleki László.

Emlékezete

Városok és községek hosszú sora díszpolgárrá választotta. Kossuth Lajosról neveztek el:

• egy állami rádióadót,
• tereket, utcákat,
• cigarettát,
• a Kossuth-díjat