ELKÉSETT A BÉKEVÁGY

Jó atyám, álmodtam múlt éjszakán:
Fenn láttalak a négy legnagyobb vár fokán,
Az ég elborult és árván maradt sok leány.

Kard által vész mind, ki kardot ragad.
Légy bölcs vezér és űzd el az ős átkokat,
Békét keress, hisz volt már elég áldozat!

Nincs visszaút, hisz István már a harcra készül,
Idegeneket hív magyarok ellen segítségül.
Pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét magamra vettem,
Csak az volt a cél, hogy szabadságunk megőrizzem.
Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát.
Bűnt kiáltanak, hol szabadságát védi az ország.
Pogánynak tartanak, mert szembeszállok a hódítókkal
Pogány itt mindenki, ha velem van, és nem Istvánnal

Késő most már mindezt újra átgondolni,
Elkésett a békevágy.
Késő már a múltat újra értelmezni,
Kényszerpályán a világ.

–Koppány vezér! Ne hidd, hogy én nem szeretlek!
Tiéd a trón, ha vállalod, mit meg kell tenned.
Kezünkben van egy nép és az ország sorsa;
Rómába vezet minden út, vagy a pusztulásba.
–Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát.
–Fogadd el Rómát, és holnap már tiéd az ország.
–Pogánynak tartanak, mert szembeszállok a hódítókkal.
–A békét hoztam el, mert az országnak béke kell.

Késő most már mindezt újra átgondolni,
Elkésett a békevágy.
Késő már a múltat újra értelmezni,
Kényszerpályán a világ.