A szabadságharc idején
„Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-től, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-ig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.”(Idézet a Gépeskönyvből)
Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a politikát alakító liberális nemességet. Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország, ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket. Áprilisban így írt a forradalmi fejleményekről:
„megint beszélünk, csak beszélünk,
A nyelv mozog, a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.”
Egy népgyűlésen pedig hangoztatta, hogy nem bízik a kormányban. A költő ellen titkos és nyílt politikai hadjárat indult. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, s júniusban elbukott a képviselőválasztáson. Őszintesége csak csökkentette választási esélyeit. A Kis-Kunokhoz többek közt a következő szavakat intézte: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.” De emellett meg is akadályozták, hogy az ő hívei is felvonuljanak és szavazzanak, őt pedig kényszerítették a távozásra. Nemzetőrök kísérték ki Szabadszállásról.
„Úgy látta, a kormány erélytelensége az elért vívmányok elvesztését fogja eredményezni, s a nemzethalál veszedelmétől csak egy újabb forradalom mentheti meg az országot.” (Gépeskönyv, idézet) Éberen és kritikusan figyelte a nemzetgyűlés munkáját, versekben és cikkekben támadta az új kormány tevékenységét. Követelte, hogy vonják ki a magyar katonákat az olasz frontokról. A korabeli közvéleményhez hasonlóan ő sem értette meg, hogy az első felelős magyar kormány mozgástere mennyire csekély. Ezt mutatja Lenkey János huszárszázadának esete is. Lenkey százada 1848 nyarán Galíciai állomáshelyéről megszökött, hogy csatlakozzon a szerveződő honvédséghez. Latour, osztrák hadügyminiszter követelte a század megbüntetését, ugyanakkor a magyar közvélemény országosan megmozdult a szökött huszárok védelmében. Mészáros Lázár hadügyminiszter türelmes magyarázkodása ellenére kevesen értették meg, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az osztrák követelést, és a század szökése egyébként is a magyar sorezredek hazavezényléséről folyó tárgyalások közben, tehát a lehető legrosszabbkor történt. Ekkor született a Lenkei százada című verse:
Koszorút kötöttem
Cserfa-levelekbül
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbül…
Kinek adném én ezt,
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei
Huszárszázadának?
…
Itt a haza földén,
Hová vont szívetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket
Vitéz jó testvérek
Üdvözlünk ezerszer…
Beszéljen akármit
A hadügyminiszter!
Összevitatkozott Vörösmartyval is, aki a nemzetgyűlésben megszavazta a honvédsereg régi vezényleti rendben való felállítását, s igazságtalanul bár, támadta a Szózat költőjének művészetét is:
Megunta azt a szennyes pályát
A nemzet, melyen eddig ment,
Kiküzködé magát belőle,
S uj célt tüzött ki odafent,
S ti visszahurcoljátok őt a
Mocsárba, honnan már kiért. –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért. (Vörösmartyhoz, 1848. augusztus 22., részlet)
– aztán hamarosan kibékültek. Nyáron megírta Az apostolt, élete főművét, megfogalmazva benne történelemfelfogását. Igazolták őt a szeptemberben történt események: Jellasics horvát bán szeptember 11-én átlépte a Drávát. Szeptember 16-án Petőfi megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát: …„Talpra legények! Ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig. ..föl, polgárok, föl küzdeni életre-halálra.” Majd jelentkezett katonai szolgálatra, s elindult Erdélybe a népfelkelés szervezésére, útközben Erdődön hagyva állapotos feleségét.
December 15-én meg is született fiuk, Zoltán, így Petőfi kénytelen volt szabadságot kérni. Debrecen, 1848. december 15. Petőfi levele Arany Jánoshoz: Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többit olvasd a fehérpapirosról; szintúgy leolvashatod, mintha írnám. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket! Szerető barátod...
Ellenségei harctéri távolmaradását gyávaságnak tekintették, s egyre hevesebben gúnyolták. Végül áthelyeztette magát Bem József erdélyi hadseregéhez, s feleségét illetve fiát Vörösmartyra bízva Szelindeken érte utol a lengyel szabadságharcos hős hadseregét.
A forradalmár költő Bemben megtalálta hadvezérét, az eszményi hőst. Bensőséges, szinte apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Amikor lehetett, Bem inkább futárként küldte őt a kormány székhelyére, hogy a közelharctól megóvja.
Katonai pályafutása során kétszer is lemondott rangjáról. Először még 1849 februárjában, mikor futárszolgálatot teljesített Debrecenben és összeveszett Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, akivel már Lenkey János ügye óta feszült viszonyban volt. Az összetűzésre az adott okot, hogy Petőfi hiányos öltözékben – kesztyű és nyakkendő nélkül – jelentkezett a pedánsságáról is közismert hadügyminiszter előtt. 1849. április 1-jén Bem ismét századossá és segédtisztjévé nevezte ki, majd május 3-án őrnaggyá léptette elő. Ezt azonban a kormányal meg kellett erősíttetni, ami korábbi, februári lemondás miatt nem igérkezett könnyűnek.
A bekövetkező véres csaták elől május 4-én Bem Debrecenbe küldte ajánlatokkal Kossuthhoz és Klapkához. Petőfi Szalonta felé indult, ahol fiát Aranyéknál hagyva, nejével Debrecenbe utazott tovább és jelentkezett Kossuthnál, azután a helyettes hadügyminiszternél Klapka Györgynél. Bemnek Vécsey tábornok ellen írt levele közzétételéért a Honvédben Klapka súlyosan megrótta és háziőrizetbe is vetette a rangjáról ismét lemondott költőt, és csak Görgey utasítására engedte szabadon. Bem József ugyanis vele fordítatta le a Vécsey Károly elleni vizsgálati kérelmet, de a hadsereg és a kormány stílusát felismerve azt hitte, hogy Petőfi fogalmazta a levelet. Az eset után úgy tűnt, végleg búcsút mond a katonáskodásnak, s még Bemtől kapott lovát is eladta.
1849 tavaszán ezzel együtt családi gondjai is ismét megszaporodnak: két hónap különbséggel előbb apját, majd édesanyját vesztette el. Így a család nyomorúságos helyzetét is rendezni próbálta, mikor szabadságot kért, s nem kívánt többé katonáskodni. 1849 júniusában azonban felismerték, hogy ismét szükség van rá, s maga Kossuth Lajos kérte fel a pesti nép mozgósítására. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozott újra Bem hadseregéhez.
Petőfi halálának kérdése
Július 31-én került sor a Segesvár melletti fehéregyházi ütközetre, délután egykor Bem utasította, hogy hagyja el a csatateret. Ötkor még látták a Sárpatak hídján, ahol 200 székely ifjú katona 800 kozákkal küzdött, egy Lengyel nevű katonaorvos lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva elindult. Meghalni nem látta senki.
A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik a csata végét, mely szerint „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.”
A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, később ezredes tanúskodott 80 évvel később: neki a fogoly tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. Emellett pedig a holttest mellett talált egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor, 490-492. oldal).
A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Oroszországba hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halállal meghalt.
Szendrey Júlia hosszan kerestette Petőfit, majd 1850 júliusában hozzáment Horvát Árpád történészhez - ezzel heves ellenérzést váltva ki a közvéleményből. Még a máskor oly lojális Arany János is elítélte ezért. 1868-ban hunyt el, a Kerepesi temetőben nyugszik
|