Petőfi Sándor

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – 1849. július 31.?), magyar költő, forradalmár, nemzeti hős.

Gyermekkora, tanulmányai

 1823. január 1-jén Kiskőrösön keresztelték meg Petrovics Alexanderként, később felvette a Petrovics Sándor nevet. Születésnapját valószínűsítve tették e napra a keresztelőlevél alapján. A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Apja, Petrovics István mészárosmester magyar nyelvű volt, édesanyja, Hrúz Mária, szlovák anyanyelvű, alig tudott magyarul. Férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott. Szülei még 1818-ban esküdtek. Egyetlen öccse, Petőfi István 1825-ben született.

1824 októberében – egyéves korában – Kiskunfélegyházára költöztek, melyet Petőfi később szülővárosának tekintett. E várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Félegyháza volt. Apja fenntartott két mészárszéket, Félegyházán illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott. Lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, már ötévesen koptatta az iskolapadot:

• 1828 elejétől Félegyházán - "azonban inkább csak vendégkép járt be a római katholikus elemi iskolába, olvasni már tudott"; (Szinnyei)
• ezután három évig Kecskeméten - 1828. május 10 - én vitte apja az evangélikus népiskolába, itt íratta be 1829. május 10 - én, illetve 1830. május 15-én, az iskolában már kevés latint is tanult;
• majd fél évig Szabadszálláson - Ujlaky István evangélikus tanító keze alá került, aki az algimnáziumra készítette elő a fiúkat;
• 1831-33 között három évig a dunántúli Sárszentlőrinc algimnáziumában oktatták - tanára, Lehr András kivált a latin nyelvet és szépírást tanította nagy kedvvel, és Petőfi mindkettőben kitűnt, szerette ezt az iskolát;
• két évig Pesten - először az evangélikus német gimnáziumban, majd a neves piarista gimnáziumban – e két évben hozta a leggyengébb iskolai eredményeket. "1833-ban német szóra Pestre vitte atyja s augusztus 27-én az ág. ev. gymnasiumba a II. donatista osztályba iratta be; lakása Petrovics nevű lovashajdú rokonánál volt. De már ekkor nem volt olyan jó tanuló, csak első rendű osztályzatot nyert. Atyja azért az 1834-35. iskolai évre a kegyesrendiek gymnasiumában próbált vele szerencsét, hol az I. grammatikai osztályban aránylag a többnyire német tanulók közt leginkább a magyar nyelvből vált ki s társai közt legszebben írt és rajzolt; az osztályt I. rendű bizonyítványnyal végezte" - olvasható Szinnyei munkájában.
• 1835-38-ig Aszódra járt, a legjobb tanulók közt szerepelt neve, itt írta első versét Búcsúzás 1838-ik évben címmel. Később útijegyzeteiben így emlékezik meg róla:
  • „Aszód –! –! –
  • Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam... akarom mondani: jártam iskolába.
  • S mily eseménydús három esztendő!
• Itt kezdtem verseket csinálni – –
• Itt voltam először szerelmes – –
• Itt akartam először szinésszé lenni.”
  • A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú.
• 1838. augusztus 31-től a Selmecbányai Líceumba járt, ahol 5. osztályba, első éves rétornak iratkozott be. A Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkör tagja lett. Itt ismerkedett meg Gvadányi József, Csokonai, Vörösmarty Mihály költészetével is. Boleman István és Lichard Dániel voltak tanárai, míg Boleman költészettant, latin fordítást, stílusgyakorlatokat és földrajzot tanított; Lichard hittanra, régiségtanra és magyar történelemre oktatta az ifjúságot latinul, mivel magyarul nem tudott. A német nyelvet is gyakorolták, de a tanulók különösen a latin nyelvben tűntek ki. Poétánk ebben az iskolában bukott meg félévkor: "A félévi vizsgálat rosszul sikerült s egyik szláv érzelmű tanárától a magyar történelemből elégtelent kapott. Atyja erre megírta neki, hogy mint érdemetlen fiúról leveszi róla kezét."

A valósághoz tartozik azonban, hogy mikor Petőfi tizenöt éves volt, a család minden pénzét elveszítette az 1838-as árvíz és egy rokon veszteségeinek kezességvállalása miatt, és ezért fiúknak 1839 februárjában el kellett hagynia a Selmeci Líceumot. Pedig atyja a félévi rossz bizonyítványra hivatkozva nem támogatta tovább.

Vándorévek

Pest - Sopron - Dunavecse

Az ifjú ekkor gyalog útra kelt, Pestre tartott, ahol statisztaként illetve szolgaként alkalmazta a Nemzeti Színház. Apja azonban utánament és hazavitte. Anyja Ostffyasszonyfára küldte rokonokhoz, hogy Sopronban ismét iskolába járhasson. Ám ekkor megismerkedett a szép és gazdag Tóth Rózával, akihez költeményeket írt. Így a rokonságtól is távozásra kényszerülve 1839 szeptemberében besoroztatta magát Sopronba, a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe. Katonáskodása idején ismerkedett meg Pákh Alberttel. Már az első bevetés alkalmával – Horvátország felé tartva – Grazban ideglázat, majd Zágrábban tífuszt kapott, és miután az év folyamán már kétszer került kórházba, egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva leszerelték.

1841 februárjában visszajutott Sopronba, majd innen szüleihez ment Dunavecsére. A szülők ismét felvetették, hogy mesterséget kellene tanulnia, legyen mészároslegény, ő azonban inkább a színészi pályát választotta. Sepsy Károly vándorszínészei közé állt be, ahol három hónapot töltött el.

A pápai kollégiumban

1841 őszén újra tanulásra adta fejét – egy évet élt és tanult a híres pápai kollégium falai közt. Tarczy Lajos, tanára szerzett neki egy kis keresetet, beajánlotta Horváth István ügyvédhez, kinek Lenke leányát tanította, amiért kosztot s egy pár forintnyi havi fizetést kapott; tanítványa azonban 1841 decemberében meghalt, így ő elesett a rendes koszttól és havi díjtól; Horváthnál másolt még ezután is, lakása Orlaival együtt egy szabónál volt. Az iskolába a VII. (logikai) osztályba vették fel, melyet 1841-42-ben jó eredménnyel végzett; kedvelt tárgyaiból, a magyar, német nyelvből és földrajzból kitűnő volt, de a többi tantárgyat nem szerette és elhanyagolta. A pápai esztendő későbbi tevékenységére és életére is kihatott. Barátja lett Jókai Mór és Orlai Petrics Soma festő. Sikereket ért el az iskola önképzőkörében, majd elindult az országos diadalútra. A pápai tanuló 1842 májusában következő levelet intézte Bajza Józsefhez, néhány vers kíséretében:

Tekintetes Szerkesztő Ur!

Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Atheneumban felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva vagyok

Tekintetes urnak alázatos szolgája

Petrovics Sándor

tanuló

Pápán, maj.5.1842

1842. május 21-én az Athenaeumban leközölték A borozó című versét. Ez volt első megjelent alkotása – ekkor még Petrovics Sándor aláírással, de november 8-án ugyanitt a Hazámban című költemény alatt már Petőfi Sándorként írta le nevét.

A vándorszínész Petőfi

Petőfit még mindig inkább a színészet vonzotta, ezért 1842. november 5-én a Székesfehérváron szervezett új vándorszínész-társulat tagja lett. Elkezdődött harmadik színészélete. A költő Rónai, illetve Borostyán, végül Petőfi néven lépett fel a színpadon. 1842-ben Pestre látogatott, felkereste Vörösmartyt és Bajzát, hogy őszinte véleményüket kérje költeményeiről. Pönögei Kis Pál néven mutatkozott be, hogy igazat mondjanak neki, majd a dicséretek után hamar felfedte, ki is ő valójában.

1843-ban Fehérvárra, majd Kecskemétre ment a társulattal, azonban a sikernek hamar vége lett, mivel a társaság tönkrement. Ezután Pesten, majd Pozsonyban próbált színészi állást keresni, ám a pálya telített volt. Így az Országgyűlési Tudósításokat körmölte, mígnem Bajza tudomására jutott nyomora. Baráti társaságában pénzt gyűjtött neki, s valószínűleg ő vette rá Nagy Ignácot arra, hogy fordítói munkát kínáljon az ifjú költőnek. Ekkor mindössze három hét alatt lefordított egy francia, majd további három hét múltán egy angol regényt (összesen 900 oldalt) – németből. Bernard A koros hölgy és James Robin Hood című műveit a költő tolmácsolásában a Kisfaludy Társaság adta ki. Ezért kapta első igazi írói fizetését.

Pozsonyban ismerkedett meg Lisznyai Kálmánnal, aki május vége felé jurátusként érkezett az országgyűlésre. Lisznyai magához ölelte a kopott, igénytelen külsejű ifjút, szállására hívta, megosztotta vele pénzét, ellátta öltözettel; megismertette Degré Alajossal, Berecz Károllyal, Vahot Sándorral és Imrével, Kuthy Lajossal és Pompéry Jánossal.

Nyomor Debrecenben

Eztán jutott Debrecenbe, melyre később emlékezve így írt: „Hej, Debrecen… sokat szenvedtem én tebenned”. Először a városi társulatnál talált állást, majd egy kisebb, hamar tönkrement vándortársulat ismét elcsalta. Végül a Sopronból megismert barát, Pákh Albert későbbi humorista adott a beteg, elgyengült és anyagi nyomorral küszködő költőnek szállást és kölcsönt ahhoz, hogy Pestre jusson. A Pápán megkezdett francia tanulását vándorlásai alatt tökéletesre csiszolta, Victor Hugo és Béranger költeményeit eredetiben olvasta; megismerkedett a francia romantikusokkal, dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott, Tieck fejtegetései útján behatóbban megismerte Shakespeare művészetét. Maga is számos költeményt írt. Egy füzetbe másolta úgy 70-80 versét, 1844 februárjában, a hideg télben az áradó Tiszát megkerülve gyalog vágott neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon. „A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utósó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál.”

A Pesti Divatlap szerkesztője

 Vörösmarty Mihály – kit a költő „Magyarország egyik legnagyobb emberének” tartott, támogatta az ifjút, s tekintélyével beajánlotta a Nemzeti Körnek – a haladó pesti polgárság és értelmiség ellenzéki szellemiségű szervezetének –, hogy Petőfi verseit kiadják. A kör tagjai: Vörösmarty, Tóth Gáspár, Fáy András, Szigligeti Endre, Lendvay (színész), Fényes Elek tudós statisztikus összeültek, hogy a művek kiadásra kerüljenek.

Bajza és Vörösmarty beajánlották őt Vahot Imrének, aki sógorától, Erdélyi Jánostól annak külföldön tartzózkodása idejére átvette a Regélő Pesti Divatlapot és nevet változtatva, Pesti Divatlap címen készült kiadni a lapot. Petőfi 1844 áprilisától júniusáig hazalátogatott szüleihez Dunavecsére, ekkor írta családi témájú műveit (Egy estém otthon, István öcsémhez…). A fiatal segédszerkesztő költeményben vett végső búcsút a színészélettől: „Eddig Thalia papja voltam, Most szerkesztő-segéd leszek. Isten veled, regényes élet! Kalandok, isten veletek!” Július 1-jén nekifogott a szerkesztőségi tevékenységnek, s közben a feszített munka mellett ontotta verseit – az ország pedig Csokonai óta először kapta fel fejét, sikere egyre felfelé ívelt.

Ebben az időszakban készült A helység kalapácsa, mely a nemesi és népi költészet ellentétét mutatja, parodizálva az előbbit. Ezután ült le, s alkotta meg a tündérmesék hősét, az egyszerű juhász gyermekét, János vitéz-t – 6 nap alatt. A szerkesztő Vahot Imre üzleti érdekeket is figyelembe véve irányítgatta a költőt, hogy emelje a lap olvasottságát. Népies helyzetdalaival, életképeivel felkapott költővé vált, de ő már túl kívánt lépni ezen a hangon: mikor azonban eltért a közönség által igényelt normáktól – mint A helység kalapácsában – éles kritikával fogadták és ellenségeket szerzett magának.

A költői válság és szerelmek ideje

Még 1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével, Vahot Imre unokahúgával, a tizenöt esztendős leánnyal, ki elbájolta a költőt, s aki iránt rögtön házassági reményeket is táplált. A leány azonban 1845 elején váratlan betegségben elhunyt. Petőfi versciklust adatott ki emlékére Cipruslombok Etelke sírjáról címmel.

Ugyancsak 1845 tavaszán - felmondva szerkesztői állását, de költőként a lapnál maradva - kelt útra a Felvidékre, ahol három hónapot tartózkodott. Eközben bejárta Eperjest, Késmárkot, Iglót, Rozsnyót, Rimaszombatot, Losoncot, népszerűsítve önmagát, de fiatal költő- és írótársait is. Mindenütt ünnepléssel fogadták, erről Úti jegyzetek című írása is tanúskodik.

Még ugyanebben az évben ismét megszólaltak a szerelem hangjai Petőfi költészetében. Verseinek ihletője ezúttal a gödöllői jószágigazgató szőke szép leánya, Mednyánszky Berta volt, ki elfogadta a költő udvarlását. Ám apja nem nézte jó szemmel e kapcsolat lehetőségét és saját őseire, nevére hivatkozva elutasította Petőfit Bertától. A lányhoz fűződő érzelmeinek kifejezéseként 1845 őszén önálló kiadásban megjelent a Szerelem gyöngyei című versciklus. Ezt költeményeinek második kötete követte Versek címmel.

Vörösmarty Athenaeuma közben megszűnt. Mivel Petőfi kizárólag a Pesti Divatlapnak írt verseket, a maradi Honderű nem nézte jó szemmel a költő növekvő népszerűségét: voltak, kiket modora, különcségei idegenítettek el tőle, irigyeit pedig bántotta sikere, költészetének szokatlanul eredeti hangütése. Így aztán valóságos hadjáratot indítottak ellene, a Honderűben és az Életképekben, sokszor durva személyeskedéssel és rosszindulattal. A költő ezek ellen a Divatlapban versekkel védte magát. A támadók közt volt egyik régi barátja, Szeberényi Lajos is. Legélesebben azonban Császár Ferenc, Nádaskay Lajos és Petrichevich Horváth Lázár igyekeztek nevetségessé tenni. Ellenfelévé vált a tollharcokban Nagy Ignác és Garay János is. Azonban vele volt a széles közvélemény nagy többsége, s olyan jeles írók és kritikusok álltak mögötte, mint Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál vagy Toldy Ferenc.

Valószínűleg több oka is volt annak, hogy a költő életében művészetét is befolyásoló válságidőszak következett be: Etelke halála, a Berta-szerelem csalódása, az állandó támadások a kritika részéről, az anyagi gondok mind hozzájárultak elkomoruló életkedvéhez és hangja elsötétedéséhez. Ekkor keletkezett az érdekes Felhők ciklus, A hóhér kötele című regénye, a Tigris és hiéna drámája, de írt néhány elbeszélő költeményt is.

A szabadságharc előtt: Tízek Társasága, Arany János, Szendrey Júlia

A Tízek Társasága

1846 tavaszán Petőfi tudatos szervezőmunkával szervezte meg a Tízek Társasága elnevezésű csoportot, melynek tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Új lapot kívántak létrehozni Pesti Füzetek címen. A tizek kötelezték magukat, hogy az év közepétől számított egy éven belül sehova sem írnak, majd csak a saját szépirodalmi lapjukba. Év közepén csakugyan abbahagyták a különböző lapokhoz írást. Vahot Imre bosszút állt rajtuk, mert a tizek közül ötnek júliusban leközölte olyan munkáit, melyek korábbról maradtak nála. Emiatt Petőfi összeveszett Vahottal, s párbajra hívta ki, de Vahot megijedve kitért előle. Mivel azonban a társaság tagjait ekkor már figyelték, hatósági engedélyt nem sikerült szerezniük az új újság megindításához.

Megismerkedése Szendrey Júliával

1846. szeptember 8-án Erdélyben, egy nagykárolyi bálon ismerte meg Szendrey Júliát, az erdődi tiszttartó Szendrey Ignác leányát. Hosszan társalogtak, s a költőre e találkozás mély benyomást tett. Néhány napig Téreyéknél többször is találkozott a lánnyal, mikor pedig az apjával hazatért Erdődre, a várkastélyba, Petőfi két barátjával együtt szeptember 19-én Szatmárról látogatást tett náluk. A leány érdeklődése is szerelemmé kezdett fejlődni, bár a költő iránt kissé szeszélyesnek mutatkozott, s a vallomására nem adott határozott választ. A szigorú apa nem találta méltó párnak Petőfit az ő művelt Júliájához, két leánykérés így kudarcba fulladt: először május 16-22 közt időzött Erdődön, ahol apjától megkérte a lányt. Nagybányán kapta Szendrey elutasító levelét, mire 25-én újra Erdődre indult, és újra feleségül kérte Júliát. Mindkét próbálkozása sikertelennek bizonyult.

Arany János barátsága

1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, kivel 1849-ig levelezést folytatott, s kihez két alkalommal is ellátogatott. Petőfi első levelét a Toldi olvasása után írta, verssel köszöntve Aranyt:

TOLDI írójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre! ...

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége”.(Arany Jánosnak, részlet)

A válasz nem késett sokat:

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,

Éget és világít lelkemben leveled:

Ó mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa,

Mily igen szeretlek Téged s őt is veled. (Levél Petőfi Sándornak, részlet).

Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes Költeményeit is, melyből már az első kiadásban 3000 példányt adtak ki, de még három alkalommal kinyomtatták sikere miatt. Versei elé mottóul a költő négy sort tűzött: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.”

Házassága

A Júliával kötendő házasság 1847. szeptember 8-án, pontosan egy évvel találkozásuk után valósulhatott meg. Szendrey Ignác nem volt jelen az esküvőn. A mézesheteket a pár Koltón, a kalandos életű Teleki Sándor grófnak – Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának – kastélyában töltötte. E szerelem és házasság lett ihletője Petőfi legszebb szerelmi lírájának, ebben az időszakban keletkezett például a Reszket a bokor és a Szeptember végén című költemény is.

Hogy Júlia valóban szerette-e a költőt, vagy csupán becsvágyból ment hozzá, az később sok kérdést vetett fel mind az irodalomban, mind a közvéleményben. Júlia naplója azonban elárulja lelkének háborgásait, kételyeit és érzelmeit Petőfi iránt. Apja kitagadással fenyegette meg, ő mégis a költőt választotta. „Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ –, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! Mindég az idővel bíztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év két hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segíts rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek.” – írta Júlia barátnőjének, Térey Marinak levelében. Valószínűleg hozzájárult döntéséhez az a prózai tény is, hogy Petőfi – szinte már lemondva a lehetőségről – ezidőben megkérte az ünnepelt debreceni színésznő, Prielle Kornélia kezét.

Az esküvő után az ifjú pár Nagyszalontára, Arany Jánosékhoz látogatott, majd novemberben végül megérkezett Pestre, a Dohány utcába, egy háromszobás lakásba, melyből az egyik szobát kiadták Jókainak. A bérelt lakást az ún. Schiller-házban Egressy Gábor, a költő barátja szerezte. Petőfi átadta magát a munkának és a tervezgetéseknek, a családi boldogságnak. Vörösmartyval és Arannyal szövetségre lépve nekiálltak Shakespeare műveit magyarra fordítani, Petőfi a Coriolanusszal végzett, majd elkezdte a Rómeó és Júlia fordítását is. 1848 januárjában azonban elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt

Petőfi napja

1848. március 15. a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.” – emlékezett Jókai. Az eredetileg 19-ére tervezett nemzetgyűlést a bécsi forradalom hírére hozták előre március 15-ére.

A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált: a forradalom az ő lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át a Pilvax kávéházba. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője, Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a lavinát. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg. A délután során a Múzeum előtti népgyűlés, a Városházánál történtek, majd Táncsics Mihály kiszabadítása a forradalom ismert eseményei. A nap történéseit éjjel és másnap mind prózában, mind költeményben megörökítette: „E hős ifjúság vezére/voltam e nagy tetteknél”. - írta büszkén. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.”- indokolta e büszkeséget. „Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett – jegyzi le tettei jelentőségét Fekete. (Így élt… 163. oldal)

Pest, március 21. 1848. Petőfi levele Arany Jánoshoz (részlet): „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.”