KALANDOZÁSOK
862-970

A kalandozások fogalommal a X. századi magyar külpolitikát jelöljük. Ezek zsákmányszerzõ hadjáratok, melyeket a katonai kíséret kényszerített ki. Mindig a legkedvezõbb külpolitikai helyzetben indították õket. Viszonylag nagy létszámú hadseregeik voltak, a magyarok ezért jóval nagyobb területet tudtak kifosztani.
A fõ sereget a katonai segédnépek segítették a hadjáratokban. A harcosok nem az egész magyarságból kerültek ki. A sereg létszáma a legnagyobb hadjáratok esetén sem volt húszezernél nagyobb. A fejedelem sosem vett részt a hadjáratokban, csak kisebb vezetõk. A magyarok harcmodora különleges volt, fõleg rajtaütésszerû támadások jellemezték, amelyek mégis alaposan megtervezett akciók voltak. Elõször kisebb egységekben pusztítottak, ezután egyesítették csapataikat, a fõ cél az ellenség fellázítása volt, mivel a nehézlovas seregek így legyõzhetõk. A magyarok gyakran alkalmaztak cselt: a harcvonal középsõ részén menekülést színleltek, eközben a szélek a helyükön maradtak. Az üldözõk szétszóródtak, a hátrafelé nyilazó magyarok pedig a hátulról támadó seregek segítségével legyõzték az ellenséget.
A zsákmányt otthon szétosztották, a legnagyobb értéket a rabszolgák, nõk, arany, posztó, szövet, lovak, marhák jelentették. Idõvel felváltotta a zsákmányolást az elfoglalt területek adóztatása, mely teljes egészében a fejedelmet illette meg, s õ osztott belõle alattvalóinak.
A kalandozó hadjáratok száma 40 és 60 között van, jártak a keleti és a nyugati frank államban, Itáliában, a Pireneusi-félszigeten, Bolgárországban, lengyel területen és Bizáncban.

A nyugati hadjáratok

A 900 és 904 közötti magyar sikerek a bajorokban felébresztették a magyar fejedelem meggyilkolásának gondolatát. 904-ben a nyugati gyepûn találkozóra hívták Kurszánt, s ekkor Kurszánt és kíséretét meggyilkolták. Ez megnövelte Árpád hatalmát.
926-ban történt a szentgalleni kaland. A hadjárat során francia földön a magyarok elfoglalták Sankt Gallen bencés kolostorát, felégették Konstanc külsõ falait, pusztítottak a Rajna mentén, Elzászban, Lotaringiában. Eljutottak a tengerig (a mai Belgium és Luxemburg területén áthaladva). Madarász Henrik német uralkodó 926-ban megtagadta a magyaroknak az adófizetést. A magyarok hadjáratot indítottak a területre, de 933-ban Merseburgnál vereséget szenvedtek.
Az utolsó nyugati kalandozás 954-55-ben zajlott. A lémet lázadó hercegek a magyaroktól kértek segítséget I. Ottó ellen. (I. Ottó német uralkodó vezetésével közben létrejött az egységes királyság). A csatára 955. augusztus 10-én került sor Augsburgban. Augsburg városa a Lech folyó partján fekszik. A Lech folyón átkelt magyarok a királyi sereg hátába kerültek, zavart okoztak nyílzáporukkal a hátsó egységekben. Az erõsítés azonban megérkezett, s visszaverte a magyarokat. A magyarok végül elvesztették az ütközetet. A menekülõ sereg több vezérét, Lehelt, Bulcsút elfogták és felakasztották. A történelem a 933-as merseburgi vereséget és a 955-ös augsburgi vereséget a nyugati magyar kalandozások fordulópontjának tartja. Hiszen ezek után több hadjáratot nem vezettek nyugatra. Az augsburgi csatához kötodik a Lehel-monda.

A déli hadjáratok

A délre vezetett kalandozó hadjáratok összefüggtek a nyugatiakkal, mivel a németek elleni kudarcok fordították meg a támadások irányát. A merseburgi vereséget (933) követõen, 934-ben Bizánc ellen vezettek hadjáratot, amit siker koronázott. Ezt 14 éves békekorszak követte, Bulcsú és Tormás követsége Bizáncba ment a keleti kereszténység felvétele miatt. Az augsburgi csatavesztés (955) után, 957-ben Konstantin bizánci császár beszüntette az adófizetést a magyaroknak. A hadjáratot 958-ban indította meg a magyar sereg, melynek emlékét a Botond-monda õrzi. Az utolsó Bizánc elleni hadjárat 970-ben indult meg. A szövetséges sereget az orosz fejedelem vezette, részt vettek benne a bolgárok, besenyõk és a magyarok is. A harcot Bizánc nyerte meg, s ezzel lezárultak a magyar kalandozások.

A kalandozások lezárulásának különbözõ hatásai voltak. A nyugati harcok vége külpolitikai váltást eredményezett. Taksony fejedelem (955-72) védekezésre rendezkedett be, így a belpolitikára helyezte a hangsúlyt. A keleti hadjáratok eredményeképpen a 950-es években megkezdõdött beilleszkedési folyamat irányt váltott. Ezt követõen a kereszténység felvételére irányuló törekvések már nem Bizánc, hanem Róma irányába történtek.
A 970-es évektõl megindult a magyarok állammá alakulásának folyamata.