Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István, (1791. szeptember 21., Bécs – 1860. április 8., Döbling), politikus, író, a „Legnagyobb magyar”, eszméi, működése és hatása által az „Új Magyarország” egyik megteremtője.

 

 Gyermekkora

 

Barabás Miklós: Széchenyi István (1836)

Apja Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, anyja tolnai gróf Festetics Julianna, Festetics Pál lánya volt, aki első férjének, Széchenyi Józsefnek 1775. november 20-án bekövetkezett elhunyta után 1777. augusztus 17-én pápai engedéllyel annak testvéréhez, Ferenchez ment nőül. A házasságukból született öt gyermek, három fiú és két leány közül István volt a legfiatalabb.

Nevelését otthon, a szülei házánál nyerte, amelynek az atya irányelvei szerint való vezetését Liebenberg (Lunkányi) János magántanító vállalta magára. Mellette egyes tantárgyakat külön szaktanárok tanítottak. Igy Révai Miklós, a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki szépen is rajzolt, tanította az architektúrát, egy Poupar nevű házi káplán az olasz és francia nyelvből adott órákat. A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt. Midőn Kazinczy Ferenc egy alkalommal a grófi családot meglátogatta, az apa azt kívánta tőle, hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják, nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Széchenyi nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott, s a vizsgákon, melyeknek magát az atyja kivánsága szerint évenként egy nyilvános iskolában alá kellett vetnie, kitünő eredménnyel felelt meg.

Katonáskodása

A serdülő gyermek nevelése 17 éves korában megszakadt. Azon veszély elhárítására, mely a monarchiát I. Napóleon részéről fenyegette, 1796 óta csaknem minden magyar országgyűlésnek első s legfontosabb tárgya az újonccsapatok megszavazása volt. Az 1808. évi országgyűlés 25 000 újoncot szavazott meg, és a nemesi fölkelés szervezéséről is intézkedett. A törvényt, mely minden családból csupán egy tagot kívánt fegyverfogásra, a Széchenyi-család úgy töltötte be, hogy mindhárom fiát a csatatérre küldte. Az ifjú gróf emelkedése a hadi pályán kezdetben gyorsan ment, 1809. április 7-én már főhadnagy lett a württembergi huszárezredben s itt feljebbvalói, Voit őrnagy és Ertel báró alezredes bizalmát csakhamar annyira megnyerte, hogy az az ezred pénztárának kezelését is reá bízta. A híres győri csata után (június 14.), mely a felkelő sereg megfutamodásával végződött, személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta, midőn Dunán egy csónakon végig evezve, az ellenséges francia csapatok kikerülésével fölkereste Chasteler altábornagyot, értesítette őt a Meskó tábornok hadteste hollétéről, s ezáltal lehetővé tette a két egymástól elszakított hadtest egyesülését (július 19.), amely merész tette fölött a király is teljes megelégedését nyilvánította. Eközben a hadi szolgálattól üresen maradt idejét tereprajzok és felvételek készítésére s általában a maga továbbképzésére használta föl. A felkelő sereg hazabocsátása után (december 18.) testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez, de ő továbbra is a hadseregnél maradt, előbb a Liechtenstein-huszároknál, azután egy dzsidás ezrednél. Hadosztálya egy ideig Világoson, később (1811) Cseh- és Morvaországban állomásozott. 1813 nyarán már ellenséges területre lépnek, s a francia csapatokkal többször megütköznek. Ekkor már kapitány volt, bár svadron nélkül. A nagy lipcsei csatát megelőzőleg, melyben a szövetséges fejedelmek Napóleon hatalmát megtörték, oly hősi tettet hajtott végre, melynek világra szóló fontossága volt. 1813. október 16. és 17. közti éjjel Schwarzenberg herceg Blücher porosz tábornagyhoz küldte, hogy 18-ára az ütközetre meghívja. Sz. a legrövidebb utat választva, az ellenség vonalain keresztül csakugyan szerencsésen eljutott Blücher táborába. Itt megbízatását teljesítve, még az volt hátra, hogy a svéd trónörökös is, aki ily elhatározó lépésre mindig nehezen volt rábírható, idejekorán felszólíttassék. Sz. a porosz tábornagy előtt késznek nyilatkozott e feladat teljesítésére. Vállalkozása tetszett Blüchernek, s megbízta, hogy a két császár és a porosz király nevében szólítsa fel Bernadotte-ot a csatlakozásra. A trónörököshöz érkezve, ettől előbb tagadó választ nyert. Sz. elismervényt kért arról, hogy a három uralkodó meghívását átadta. Erre a trónörökös is gondolkodóba esett, rövid tanácskozás után elhatározta magát a csatlakozásra, az útirányt Sz. által kijelöltette, s a csata harmadik napján kellő pillanatban csakugyan meg is érkezett s eldönté a csatát. Kitünő hadi szolgálata elismeréséül az első osztályú kapitányi rangot s az orosz Vladimir-rendet kapta. Tizenhét évi katonai pályája alatt ennél feljebb azután nem is emelkedett. A lipcsei csata után az előnyomuló csapatokkal francia területre lépve, 1814. április 1-jén Párizsba ment. A következő hónapban már Olaszországban van, s 1815. május 1-jén a tolentinói lovassági ütközetben tüntette ki magát, egy nagy bátorsággal és ügyességgel intézett rohammal szétverve Murat testőrezredét. Ez alkalomból szintén több érdemrendet kapott. Ezután a Hessen-Homburg huszárezredhez helyeztette át magát, s itt szolgált 1826. február 15-éig, amikor a katonai szolgálatból kilépett.

Utazásai

 

Széchenyi, a keleti utazó (Johann Ender – 1818)

Katonáskodása e hosszú idejét, melyet közbe-közbe hosszasabb szabadságolás szakasztott meg, önképzésre és utazgatásokra fordította. 1815 szeptemberében újra Franciaországban van, innen Angliába evezett át, mindenütt élénk figyelemmel kísérve a kifejlődött kultúra vívmányait s azon intézményeket, melyeket később hazájában meghonosítandó volt. Egy újabb olaszországi út (1817 májusa) az olasz kötészet, egy görögországi utazás a Boszporuszon, Kis-Ázsia partjain, s az Archipelaguson a görög irodalom, a művészet és régészet tanulmányozására serkenti minden szép és nemes iránt fogékony lelkét. Hazatérve, Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl, s utazása alatt több, életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg felsőbüki Nagy Pált és Wesselényi Miklós bárót is (1821. augusztus 1.), aki vele rokon lélek volt, s lángoló szeretete - mint később maga irja - magasztos felfogása és bizonyos varázs, melyet annyiakra gyakorolt, elbájolták lelkét, s örök barátságot fogadtak egymásnak, amelyet később azonban eltérő politikai nézeteik miatt kölcsönös elhidegülés szakított meg. A külföldön és a hazában tett utazás s ennek hatása alatt a külföldi és hazai állapotok elmaradhatatlanul fölmerülő összehasonlítása már ekkor élénken éreztette vele a magyar nemzet szellemi és anyagi téren való hátramaradását, s felkölté benne a vágyat a külföldön látott s nálunk ismeretlen üdvös intézmények meghonosítására.

Lóverseny

 

A Széchenyi István javaslatára megvalósított első pesti lófuttatás 1827-ben (Johann Erdmann Gottlieb Prestel szinezett litográfiája)

Első ilyen irányú terve a lóverseny behozatala volt, mely Ausztriában, épp úgy mint nálunk, ismeretlen volt. Az eszmének többeket megnyerve, kihallgatásra ment I. Ferenc királyhoz, s ennek felszólítására 1822. janúár 31-én írásban is benyújtotta javaslatát. A lóverseny-egyesület védőjévé a nádort is megnyerte.

Újabb külföldi tanulmányút Wesselényi társaságában (1822. március 1-jétől szeptember 26-áig). Azzal a közös elhatározással indultak el, hogy a külföld gazdasági és egyéb viszonyait, különösen lótenyésztését tanulmányozzák. München, Stuttgart, Párizs, a l'Aigle és Mortagne között fekvő trappista zárda és London (május 15.) voltak ez út nevezetesebb pontjai. Figyelmüket mindenre kiterjesztik, aminek tanulmányozását Magyarország tervbe vett formálásához hasznosnak tartják. Hosszabb pihenés után, melyet gazdaságának rendezése, a lóverseny ügyének sürgetése, eszméi érdekében a hazában tett kirándulás több ízben szakasztott félbe, 1825. május 10-én a X. Károly koronázási ünnepélyére küldött Esterházy Pál herceg társaságában ismét útra kelt Páris felé. Ez út alatt különösen a XIV. Lajos alatt épített Canal du Midi ragadta meg figyelmét s kelté föl benne a Duna- és Tisza-szabályozás gondolatát. Dél-Franciaországban és Olaszországban, melyből ez alkalommal Nizzát, Torinót, Milanót, Velencét s végül Triesztet érintette, a selyemtermelésről és szederfatenyésztésről gyűjtött adatokat, s azután sietett haza az országgyűlésre, mely 1825. szeptember 11-ére Pozsonyba volt összehíva s az 1791 évi országgyűlés küldöttségei munkálatainak napirendre tűzése által nevezetesnek igérkezett.

Akadémia alapítása

Széchenyi István felajánlja birtokainak egyévi jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia)

Már az 1791 évi országgyűlés tudományi bizottsága fölvette programmjába a katonai és képzőművészeti akadémián kivül egy magyar tudományos akadémia felállítását, s most ez országgyűlésen a követek november 2-ai és 3-ai kerületi ülésében ennek eszméjét ismét fölelevenítették. Már az első gyűlésben szóvá tette ennek szükséges voltát Máriássy Sáros vármegyei követ, de különösen gyújtó hatása volt másnap a felsőbüki Nagy Pál beszédének, melyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetiségünk és nyelvünk érdekeit. A közlelkesedésben, melyet a beszéd keltett, Sz. a hallgatóság közül a követek asztalához lépve, engedélyt kért a szólásra s ezt megnyerve,„a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egy évi jövedelmét, melyet 60 000 forintban állapított meg. Leírhatatlan örömmel és meghatottsággal fogadták e kijelentését, s utána egymásután keltek föl s tették meg ajánlataikat Vay Ábrahám (8 000), Andrássy György gróf (10 000), Károlyi György gróf (40 000) és még többen; november 8-án a négy első alapító a nádorhoz s az alsó és felső táblához már írásban is benyújtotta ajánlatát, november 21-én pedig az alakítandó tudós társaság tervének alaprajzát. A nádor bizottságot nevezett ki ez alaprajz tárgyalására, s ebben Sz. is tevékeny részt vett. A bizottság munkálatai 1827. augusztus 18-án a királyi szentesítést is megnyerték (1825-27-iki XI. t.-c.).

Metternich

Míg az országgyűlés tartott (november 10.), időt szakított arra is, hogy Metternich miniszternél - akivel családi összeköttetése is volt - látogatást tegyen. E látogatás után, mely alatt beszélgetésük a magyar politika, különösen az országgyűlésen tárgyalt kérdések körül forgott (december 15.), felszólítására írásban is beadta hozzá emlékiratát (Meine Berichte), melyben ezekre vonatkozó nézeteit kifejtette. Metternich jegyzeteket tett rá, melyekben, miként már előbbi beszélgetésük alkalmával, nem titkolta el rosszallását Széchenyi politikai álláspontja fölött, s figyelmeztette, hogy nagyon messzire megy, megrontja az ifjúságot, majd megbánja, mikor késő lesz; ne ragadtassa el magát a tapsok által, gondoljon a holnapra is. Széchenyit mindez nem tartotta vissza, hogy az országgyűlésen ezután is többször fel ne szólaljon, valahányszor a magyar nyelv, a szabadság, vallási türelem stb. kérdése került szóba, mindannyiszor szabadelvű szellemben; nem riasztotta vissza ettől az elnöklő nádor rendreutasítása sem, melyet három ízben vont magára, sőt hogy nézetei szabad kifejtésében katonai rangja se akadályozza, 1826. február 15-én, tizenhét évi szolgálat után erről is lemondott.

Nemzeti kaszinó

Szintén ezen országgyűlés idejére esik Sz. e másik alkotása, melyet a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése s némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított. Az első tagokat ő gyűjtötte, részt vett az alapszabályok kidolgozásában s buzgósága a tagok gyűjtésében később se lankadt s 1830-ban Metternichet is megnyerte tagnak. 1827. június 10-én tartá az egyesület alakuló gyűlését 150 taggal, kik közül mintegy 45-en voltak jelen s a következő évben már az alapszabályokat is a közgyűlés elé terjeszthették (l. Széchenyi-emléklakoma).

Irodalmi föllépése

 

A Hitel címlapja

Eszméi terjesztésére másik eszközül a sajtót választotta, melyhez először tárgyat kedvenc szakmája a lótenyésztés szolgáltatott. 1828-ban jelent meg e téren alapvető röpirata a Lovakrul, melyben hosszas tanulmányozással szerzett tapasztalatai után a lótenyésztés nemzetgazdasági fontosságát fejtegeti s e téren hátramaradásunkat s ennek okait ismerteti. Szerinte „csak magunktól függ, hogy a világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk és hogy a magyar ló mindenütt érdemlett elsőbbséget nyerjen”. Ugyanez évben kezdett másik nagyobb jelentőségü munkája a Hitel irásához, melyen egy évig dolgozott s 1830-ban tette közzé, hogy benne foglalt új és átalakító eszméivel s reformterveivel forrongásba hozza s az általuk keltett szellemi harc segélyével a haladás útjára terelje a nemzetet. Államgazdasági irodalmunk e geniális alkotása, melyet „Honnunk szebblelkü asszonyinak” ajánl, sorra veszi mezőgazdaságunk, kereskedelmünk égető kérdéseit és a jelen állapotnak „tiszta magyar sziv” érzésével írott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki: Mit kell tenni és min kell kezdeni? Geográfiai helyzetünk, a pénz szűke, kereskedői konkurrencia, kiviteli vám, fölösleges és káros hatású kormányrendeletek, termelés hiánya, rossz közlekedés, belfogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, kereskedőbecsület, nemzeti bank, a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények, politika stb. mind tárgyalás alá kerülnek, mivel mindezek vagy a hitel szentségén alapulnak, vagy annak eredményei. Jó részben ugyanezeket fejti ki még részletesebben Világ c. munkájában, melyet Dessewffy József gróf támadása ellen (1831) a Hitel védelmére irt, és amelyben ezenkívül annak beismerésére is akarja birni nemzetét, hogy mindenben hátra van, s ha már az „önvallomáson” átesett, arról is meggyőzi, hogy mint erőtől pezsgő fiatal nép ”csudálatos magasságra emelheti magát és minden lehet, ha közértelmességét s nemzetiségét kifejti”, hogy Buda és Pest egyesítése Magyarország fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a nemzet haladása a királyi széket is erősíti stb., továbbá meggyőző bizonyítékokkal védi a megtámadott egyesületeket, a kaszinót, pesti lóversenyt stb. E két mű e két év legnagyobb eseménye és hatásuk leirhatatlan volt; két pártra szakították a nemzetet: egyik, mely Sz.-t képzelgőnek tartotta s művét megégette, a másik, mely „diadal fiá”-nak nevezte és a nemzet megváltójának tekintette és égig magasztalta. A színügyet szintén melegen felkarolta, s erre vonatkozólag nagy tervekkel lépett föl A magyar játékszinrül (1832) röpiratában s évek múltával is a Társalkodóban. A színházi alap összegyűjtését részvények által tervezte, és az épületre vonatkozólag már külföldön gyűjtött tervrajzokat. Fáy és Földvári színházépítési tervét kisszerűnek tartotta s azért nem is pártolta.

Dunai út

Rég ápolt vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek egész a Fekete-tengerig. 1830 június 24-én indult kiséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza, s a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. Ez útnak, mely Pesttől Konstantinápolyig terjedt, Orsova, Galac, Konstantinápoly, hazatérőben Pozsarevác (hol Milos hercegnél időzött), Szendrő, Belgrád voltak nevezetesebb pontjai. Útközben Bujukderéből tudósította József főherceg nádort megtett útjának céljáról, s felajánlotta szolgálatait egy, a Duna végig hajózhatóvá tételére vonatkozó javaslat előterjesztésére. 1833. június. 20-án kapta erről a nádor megbízását, s ettől kezdve mint királyi biztos 10 éven át vezette a munkálatokat. Ez év július 8-án indult el újra, s 29-én kezdte meg Orsován a sziklarepesztést s bár az eszközök elégtelensége, a török kormány akadékoskodása miatt lassan haladhattak, 1834-re már egy Argo nevü hajóval átkelhettek. Közben (1833. szeptember 3.) egy gőzhajóval, mely a Tiszán az első volt, Szegedre is elrándult, hol nagy lelkesedéssel fogadták.

A gőzhajózás ügye is állandóan foglalkoztatta. A Dunagőzhajózási társulat ügyét nálunk ő karolta fel s ő támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyűlésnél (első gőzhajó Budapest s Zimony között 1831 márc. 16.); később egy egész cikksorozatban ismertette e vállalatot s nagy kereskedelmi fontosságát. Az ő buzgólkodása hozta létre a balatoni gőzhajózást is, ő indítá a mozgalmat, gyüjtött részvényeseket stb. (1846 szept. 21-én első gőzhajó).

Stádium

 

A Stadium címlapja

Politikai tevékenysége sem sokáig szünetelt. Két nagy művének, a Hitelnek és a Világnak kiegészítésére adta ki Lipcsében 1833-ban ezekhez szellemben és tárgyban hasonló művét: a Stádiumot, melyben reformterveit még szabatosabban kifejti, s a római XII táblás törvényre emlékeztetőleg 12 pontba foglalja.

E pontok: 1. Hitel. 2. Ősiségi jog (aviticitas). 3. Fiscalitas. 4. Birtokképesség. 5. Törvény előtti egyenlőség. 6. Nemtelenek pártvéde. 7. Házi pénztár és országgyűlési költség terheit mindenki idom szerint viselje. 8. Vizek, utak, belvámok stb., országgyűlési tárgyalások alá tartozzanak. 9. Monopóliumok, céhek, limitációk eltörlése. 10. Törvény csak magyar nyelven szerkesztessék. 11. Csak a helytartó tanács kormányozzon. 12. Ítéletek, tanácskozások nyilvánossága.

E nagy mű megírása után, melyet Arany a Hitellel és Világgal együtt «három égbe nyuló piramidnak» nevez, melyek közül egy is halhatatlanná tette volna nevét, ismét újabb terv foglalkoztatja pihenést nem ismerő elméjét. 1834 közepén a vaskapui munkálatok vezetése mellett hozzákezdett Hunnia c. műve írásához, melyben arról értekezik, miként kellene a fővárost a modern kényelemnek megfelelő módon rendezni, az építkezéseknél milyen stíl alkalmazandó, általában a lakóházak építésénél milyen tekintetek legyenek irányadók, hogyan lehetne Pestet megóvni egy erdő ültetése által a Rákos homokjától stb. E művén csak lassan dolgozhatott, és 1840-ben fejezte be.

Házassága

 

Seilern Crescence (acélmetszet Barabás Miklós rajza nyomán)

1824. augusztus 2-án látta legelőször Seilern-Aspang Crescence grófnőt, Zichy Károly gróf feleségét, s ez időtől kezdődik az a jótékony befolyás, melyet a grófnő reá folyton gyakorolt; lázas tevékenysége közben egyedül résztvevő barátnője figyelmében, buzdításában és bátorításában talált enyhülést. Eszményi szerelmét híven megőrizte szívében, míg 1836. febr. 4-én Zichy gróf halála után hitveseként zárhatta keblére.

1836-39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a Lánchíd s lóverseny ügye között oszlott meg. A Lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, melynek Sz. legtevékenyebb tagja volt, ez évben kötötte meg, a lóverseny ügye iránt Néhány szó a lóverseny körül c. kötetben igyekezett érdeklődést kelteni.

Kossuth

Széchenyi állandóan aggódó figyelemmel kísérte Kossuth Lajos politikai szereplését, melytől saját alkotásai fenmaradását féltette. Minél inkább nőtt Kossuth népszerűsége s mennél merészebben lépett fel követeléseivel a Pesti Hírlapban, melynek szerkesztője volt, annál inkább nőtt Sz. aggodalma, hogy e túlzás oda dobja vissza hazáját, ahonnan csak rendkívüli erőfeszítéssel sikerült kiemelni. A fenyegető veszély érzete, amelyet rajongó hazaszeretete talán a valóságnál is nagyobbnak képzelt, arra indította, hogy még mikor nem késő, megkísérli annak feltartóztatását. E célból írta «szive vérével» Kelet népe c. művét, melyben megdöbbentő módon rajzolja le Kossuth elé, hová vezet az ő politikai iránya, a «szív andalgásaival való kormányzás», s prófétai hangon fenyeget egy közelgő forradalommal, s ezen Kossuth-hoz intézett kéréssel végzi be művét: «tépje bár személyemet ahogy tetszik, minden ceremónia nélkül, de csak istenért ne használja nimbusát és népszerűségét Magyarországnak zavarba hozására. Még mindenre van idő és azért iparkodtam minél előbb lépni fel; de nemsokára többé nem lesz, mert mindennek megvan bizonyos pillanata, mely ha lepergett, valamint örökre oda van erény s becsület, ugy oda van élet és minden remény». Kossuth maga, Eötvös József báró, Fáy, Dessewffy és többen hasztalanul kísérelték meg, hogy aggodalmait eloszlassák, ez többé nem sikerült. Sz. tovább is a forradalmi izgatót látta benne. Két pártra szakadt e kérdésben a nemzet is, s a kisebb tartott Sz.-vel. Sem ez, sem népszerűségének folytonos csökkenése nem tartotta vissza, hogy országgyűlésen, vármegyei gyűlésen és ahol alkalma nyílt rá, ismételten fel ne emelje tiltakozó szavát Kossuth iránya és modora ellen.

Újabb alkotásai

Politikai működése mellett tovább folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, melynek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaságot, melynek elnöki tisztét is elvállalta. 1835.-ben (június 6. és 8.) még szélesebb alapokra fektette, ekkor változtatta nevét is Magyar Országos Gazdasági Egyesületté. 1840.-ben mozgalmat indított, beutazta az országot a szederfa-tenyésztés és selyemtermelés érdekében, maga is írt egy művet: A selyemrül, s a soproni szederegyesületnek elnökségét is elvállalta. 1842. augusztus 24-én megérte azt az örömet, hogy a Lánchíd alapkövét a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették. 1828 óta folyton foglalkoztatta ennek terve, levelezett s utazott ez ügyben: egy év múlva készen volt a tervrajz, s azt 1832.-ben Pest városa is elfogadta. Andrássy György gróffal együtt e végett tett angolországi utazásáról írt jelentését nyomtatásban is kiadta. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. Ugyanilyen tárgyúak: Adó és két garas és Magyarország kiváltságos lakósihoz című röpiratai. A Duna-szabályozás után másik kedvenc tervének megvalósítását, a Tisza-szabályozást is ez időben kezdhette meg. 1845. augusztus 16-án a magyar királyi helytartó tanács kebelében felállított közlekedésügyi osztály élére állíttatott, s a munkálatokat azonnal megkezdte. Rendezési tervét és az ügy fejlődését több műben ismertette. Közben ismét felemelte intő szavát Kossuth politikája ellen 1847-ben kiadott Politikai programmtöredékek röpiratával, de ez hatástalanul hangzott el.